2021. október 27., 09:04
Frissítve: 2021. okt. 27. 10:53

Mindenszentekre besötétedik az ország. Jövő héttől már 24 járás lesz fekete

A kormány mai ülésének döntése alapján a Covid-automata november 1-től 24 járásban vált feketére, bordó fázisban 39, pirosban 8 lesz és ugyancsak 8-at soroltak a narancssárga fázisba.

koronavírus COVID-19 maszk FFP2
Fotó: TASR

Jövő héttől Dunaszerdahely, mely a legtovább maradt zöld járás, is piros besorolásba kerül.

A Komáromi, a Galántai és Selyei járás mellett még 5 pozsonyi járás marad narancs színű.

A magyarlakta régiók közül piros besorolású lesz az említett Dunaszerdahelyi járáson kívül még a Lévai és az Érsekújvári járás is.

Bordó fázisban lesz november 1-től többek között Kassa 4 városrésze, a Kassa-vidéki járás, a Nyitrai járás, a Nagyrőcei járás, a Rozsnyói járás, a Szenci járás, a Tőketerebesi járás és a Nagykürtösi járás.

Fekete besorolást kapott a Losonci, a Nagymihályi és a Rimaszombati járás. Ezekben a járásokban még az oltottaknak is tilos uszodába, étterembe járni.

Mit kell betartani a piros járásokban?

Belső terekben kötelező a reszpirátor viselése, szabad téren pedig a maszkviselés a tömegrendezvényeken, illetve ott, ahol nem lehet betartani a 2 méter távolságot.

Tömegrendezvények

Teljesen beoltottak: létszám-korlátozás nélkül, jelenléti íven feltüntetve, vehetnek részt. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): A kapacitás maximum 25 százaléka használható ki. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 150 ember vehet részt, kötelező nyilvántartásba vétellel egy-egy rendezvényen.

Lakodalmak, halotti torok, ünnepségek vendéglátóhelyen

Teljesen beoltottak: beltérben maximum 50-en, kültéren maximum 80-an. Kötelező a résztvevők névsora. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): beltérben maximum 25, kültéren maximum 40 fő. Kötelező a résztvevők névsora.

Szertartások (esküvő, keresztelő, temetés stb.): a tömegrendezvények szerint.

Istentiszteletek

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül, a résztvevők névsorával. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százaléka használható ki. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 150 ember vehet részt, kötelező nyilvántartásba vétellel. Alap: 15,2 négyzetméterre maximum egy ember, kötelező nyilvántartásba vétellel.

Wellneszközpontok, akvaparkok, fürdők (nem egészségügyi indokból)

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül csak az elszállásolt wellnesz kliensek számára, a többi létesítményben maximálisan 10 személy.

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): maximum 10 személy csak az elszállásolt wellnesz kliensek számára, a többieknek tilos.

Mesterséges vízfelületek, medencék és uszodák

Teljesen beoltottak: a kapacitás maximum 50 százalékáig. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig

Üzletek

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum egy vásárló juthat

Szolgáltatások

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum egy vásárló juthat.

Étterem

Teljesen beoltottak: beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások.

Szálláshelyek

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): egy háztartásból származó maximálisan 2 személy egy szobában vagy egy háztartás tagjai külön szobában.

Taxi

Maximálisan 2 személy egy sorban, a sofőrt is beleértve, maszk viselése kötelező, rendszeres fertőtlenítéssel és minden ügyfél utáni fertőtlenítéssel.

Milyen szabályok vonatkoznak a bordó járásokra?

Belső terekben kötelező a reszpirátor viselése, szabad téren pedig a maszkviselés, 2 méteres távolságon belül.

Kijárási korlátozás: Este 21.00 és reggel 05.00 óra között (veszélyhelyzet szükséges), az üdülés korlátozása (veszélyhelyzet szükséges).

Tömegrendezvények

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül, névjegyzékkel. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig. Ha ez nincs meghatározva, akkor legfeljebb 50 főig, kötelező a névjegyzék.

Lakodalmak, halotti torok, ünnepségek vendéglátóhelyen

Teljesen beoltottak: maximálisan 20 fő, a résztvevők névjegyzékével. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): tilos.

Szertartások (esküvő, keresztelő, temetés stb.)

A tömegrendezvények szerint.

Istentiszteletek

Teljesen beoltottak: korlátozás nélkül, a résztvevők névjegyzékével. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): a kapacitás maximum 25 százalékáig, legfeljebb 50 fő, a résztvevők kötelező névjegyzékével. Alap: 15,2 négyzetméterre legfeljebb 1 személy, kötelező névjegyzékkel.

Wellneszközpontok, akvaparkok, fürdők (nem egészségügyi indokból)

Teljesen beoltottak: maximálisan 10 fő az elszállásolt wellnesz kliensek számára, másoknak tilos. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): tilos.

Mesterséges vízfelületek, medencék és uszodák

Teljesen beoltottak: maximálisan a kapacitás 25 százalékáig. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): maximálisan 10 személy.

Üzletek

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum 1 vásárló, az idősek számára kijelölt idősáv.

Szolgáltatások

Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): 15,2 négyzetméterre maximum 1 kliens.

Éttermek

Teljesen beoltottak: beltérben 4 személy vagy családtagok ülhetnek egy asztal mellett, 2 méteres távolságnak kell lenni az asztalok között. Kültéren (teraszokon) nincsenek korlátozások. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): ételkiadás elvitelre, a taraszokon az asztalok között 2 méteres távolság, legalább a falak 50 százaléka nyitott.

Szálláshelyek

Teljesen beoltottak: korlátozások nélkül. Az oltottak, teszteltek és a covidon 180 napon belül átesettek rendszerében (OTP): egy háztartásból származó maximálisan 2 személy egy szobában vagy egy háztartás tagjai külön szobában.

Taxi

Maximálisan 2 személy egy sorban, a sofőrt is beleértve, reszpirátor viselése kötelező, minden ügyfél utáni fertőtlenítéssel.

Milyen szabályok érvényesek a fekete járásokban?

- Belső terekben kötelező a reszpirátor.

- Kültéren maszkot kell hordani, néhány kivételtől eltekintve.

- A tömegrendezvényeken csak teljesen beoltott személyek vehetnek részt, mégpedig maximum 100 fő. Kötelező névsort vezetni a résztvevőkről.

- Ugyanez vonatkozik a szentmisékre és istentiszteletekre, azzal a különbséggel, hogy hogy ezeket az ún. OTP-rendszerben is meg lehet tartani, vagyis oltottak, teszteltek és Covidon átestettek vehetnek rajtuk részt, 15 négyzetméterre maximum 1 személy juthat.

A fekete járásokban felejtős a lakodalmak, halotti torok, családi rendezvények tartása. Mivel a fertőzés terjedésének szempontjából ezek a legrizikósabbnak számító rendezvények, ezért a fekete fázisban tiltottak.

– Esküvőt, keresztelőt, temetést úgy lehet tartani, mint a tömegrendezvényeket, vagyis oltottak korlátozott számban vehetnek részt rajta. OTP-rendszerben maximum 6 fő vehet részt rajta, kivéve a temetéseket.

- A fitnesztermek, wellneszek, akvaparkok és fürdők bezárnak.

- A fürdőmedencék és uszodák csak az olottak számára lehetnek nyitva, mégpedig maximális 10 fő tartózkodhat egyszerre bennük.

- Az éttermek senkit sem engedhetnek be helyiségeikbe. Csak ételkiadás, illetve házhoz szállítás lehetséges.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.