2020. november 22., 14:18

Mindenki kíváncsi rá, de nem kapkodják el a nyilvánosságra hozást

Talán a közvélemény megnyugtatása céljából annak idején kötelezővé tették, hogy a befolyásos köztisztviselők vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra kell hozni.

Boris Susko
Boris Susko egy korábbi felvételen
Fotó: TASR

Ennek ellenére az idei nyilatkozatok még mindig elérhetetlenek. A parlament összeférhetetlenségi bizottságának elnöke, Boris Susko (Smer-SD) szerint ennek az a magyarázata, hogy a korábbi évekhez képest megnőtt a vagyonnyilatkozatok benyújtására kötelezettek száma, illetve, hogy számos esetben a késve benyújtott vagyonnyilatkozatok miatt indított eljárások még nem zárultak le. A nyilatkozatokat az ellenőrzésüket követően egyszerre hozzák nyilvánosságra. Arra a kérdésre, hogy erre még az idén sor kerülhet-e, Susko azt mondta: igyekezni fognak, de megígérni nem tudja.

A probléma többé-kevésbé személyes jellegű, mivel az elfogadott törvénymódosítás 2020. január 1-jétől hatályos. Ennek alapján a korábbi nagyjából 580 tisztviselő helyett mintegy 2000 személy vagyonnyilatkozatának a megítéléséről van szó. Ez viszont majdnem négyszeres növekedést jelent. Mindent ellenőrizni, majd szkennelni kell, végül nyilvánosságra kell hozni. Emiatt tovább tart az eljárás.

Gondot okoz, hogy sokan megkésve adták le vagyonnyilatkozatukat, vagy egyáltalán nem nyújtották be azt, miután az illetők csak késve értesültek arról, hogy január 1-jével köztisztviselők lettek.

A vagyonnyilatkozatok leadásának határideje április 30-a volt. Azoknak a volt kormánytagoknak is kötelező leadni a vagyonnyilatkozatukat, akik a legutóbbi választások során nem jutottak be a parlamentbe. A képviselők vagyonnyilatkozataival az összeférhetetlenségi bizottság foglalkozik, amely ellenőrzi és közzéteszi azokat. A késedelmes benyújtás miatt pénzbírsággal sújtják a képviselőket, ami egyhavi bérüknek felel meg. De akkor is büntetik őket, ha a nyilatkozatban nem valós vagy hiányos adatokat tüntetnek fel. Ezesetben három havi bérük bánja.

A vagyonnyilatkozat benyújtására kötelezett személyek köre elég nagy. Kezdve az államfővel, a parlamenti képviselőkkel, a kormány tagjaival, az államtitkárokkal, folytatva az államigazgatás központi szerveinek vezetőivel, az Alkotmánybíróság bíráival, a Legfelsőbb Bíróság elnökével és alelnökével, a Bírói Tanács tagjaival, a főügyésszel és az emberjogi ombudsmannal. De vagyonnyilatkozatot kell tennie a Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnökének, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójának, az egyetemek rektorainak vagy a Szlovák Vasutak vezetőinek is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.