Miért sodródnak a női szavazók egyre inkább a radikális baloldalra?
A Gallup közvélemény-kutató egy régebbi grafikonja jelent meg újra az internetes vitafórumokban, amely azt mutatja, hogy a fiatal férfiak és nők közötti pártpolitikai szakadék nyugaton 25 év alatt csaknem megduplázódott. Míg 20 évvel ezelőtt, a nők közül csak kevesebb, mint 10 százalékkal voltak többen a liberális táborban, mint a férfiak, addig mára ez a különbség 23 százalékra nőtt. És ez a szakadék egyre növekszik, főleg a fiatalabb generáció soraiban. De míg a férfiaknál csak marginális jobbrahajlás volt mérhető, addig a főleg 30 alatti nőknél erős balratolódás tapasztalható. A közép-kelet-európai régióban ez a nemek közti különbség nem ilyen markáns, de felénk is érkezik ez a trend. Így mára világossá vált, hogy a nemek közti egyre táguló világnézeti szakadék ténye nem valami patriarchális, soviniszta nőgyűlölő propaganda terméke, hanem egy mára jól demonstrálható jelenség. De mi ennek a radikális eltolódásnak az oka?
Az X platformon a napokban egy felhasználó ütős analízissel reagált a fenti problémakörre, ezt szeretném most az olvasóknak visszaadni. E szerint, évek óta azt halljuk, hogy a férfiak „radikálisan jobbra tolódnak”, a tényleges adatok azonban az ellenkezőjét mutatják. A férfiak alig mozdultak el, míg a nők azok, akik több, mint 20 ponttal tolódtak balra. Népszerű elemzések a nők balratolódását haladásként állítják be: „a nők egyre műveltebbek, függetlenebbek, felvilágosultabbak”. Azt mondják, hogy a grafikon csak a felvilágosultságot és a haladást mutatja. Ez téves.
Amit a grafikon mutat, egy globális jelenség. A főleg fiatal nők balra tolódnak a társadalmi kérdésekben, a fiatal férfiak pedig vagy változatlanok, vagy enyhén jobbra tolódnak. Ennek a jelenségnek feltárása az ún. „biológiai hardverrel” kezdődik.
E szerint az evolúció során a nők olyan környezetben fejlődtek, ahol a társadalmi kirekesztés hatalmas veszélyt jelentett túlélésükre. Terhesen például nem lehet vadászni, szoptatás közben nem lehet harcolni. A túléléshez szükség volt a törzs elfogadására: védelmükre, élelmük megosztására. Évezredek alatt kialakult egy hardver, amely főleg a nőknél a társadalmi elutasítást komoly fenyegetésként kezeli.
A férfiak más nyomással szembesültek. Napokig tartó vadászatok, harcok. El kellett viselni, hogy hosszú ideig egyedül a csoporton kívül kellett helytállniuk. Azok a férfiak, akik képesek voltak megbirkózni az ideiglenes kirekesztéssel, több lehetőséget kaptak. Több kockázatvállalás, több függetlenség. Más szóval a férfiak könnyebben tudtak érvényesülni egy ideiglenes kirekesztésben, mint a gyermeket nevelő nők.
Egy 55 kultúránál végzett kutatás szerint a nők átlagosan magasabb beilleszkedő képességgel rendelkeznek, de egyúttal magasabb neurotikus hajlammal is(érzékenység a negatív ingerekre, beleértve a társadalmi elutasítás jeleit). A férfiak átlagosan jobban tolerálják a nézeteltéréseket és a társadalmi konfliktusokat. A különbségek nem hatalmasak, de minden vizsgált kultúrában következetesek. Tehát a konszenzus elérésére való törekvés sokkal erősebb a nőknél, mint férfiaknál.
Nézzük milyen szerepe van a modern kor külső hatásainak. A közösségi média egy konszenzusmotor. Valós időben láthatjuk, mit gondolnak az emberek. A nézeteltérés látható, mérhető és büntethető. A törzs régen pár tucat emberből állt, ma már mindenki, akivel valaha találkoztunk, plusz egy világnyi idegennel vagyunk „összezárva” az interneten. És nézzük meg az idővonalat. A Facebook 2006-ra lett tömegesen ismert, az iPhone 2007-ben indult. Az Instagram 2010-ben. Hirtelen a közösségi média a zsebünkben és a szemünk előtt volt, egész nap, minden nap.
Nézzük meg a grafikont (csatolva). A nők baloldali polarizációja kb. 2007-2008 körül kezdődött, a görbe a 2010-es években meredekebbé vált. A nők természetüknél fogva is liberálisabbak, de a radikalizálódás egybeesik az okostelefonok elterjedésével. A tizenéves lányok mentális egészségének összeomlása szinte tökéletesen egybeesik az okostelefonok elterjedésével, és a lányokra erőteljesebb hatással van, mint a fiúkra. Ugyanaz a sebezhetőség, amely az ősi környezetben drágábbá tette számukra a társadalmi kirekesztést, az új konszenzus-motorokat is vonzóbbá tette.
Az online tér a nők figyelmét hatékonyabban köti le, mivel ők érzékenyebbek a konszenzus nyomására. Ehhez még figyelembe kell venni a társadalom és a szervezeteink reakcióját: a nők többet panaszkodnak, mint a férfiak. Bármelyik platformon végiglapozva úgy tűnik, hogy a nők jobban szenvednek.
Az intézmények erre reagáltak, mert a látható szenvedés felelősséget, PR-kockázatot és szabályozási nyomást jelent. Ezenkívül a nők sebezhetőbbek, és a legtöbb esetben elkerülhetetlenül áldozatnak tekintik őket. Az intézmények válasza az, hogy „biztonságosabbá” teszik a környezetet, ami azt jelentette, hogy eltávolítottak bizonyos konfliktusokat. Pl., cenzúrázták az eltérő véleményeket, és így akarva akaratlanul erősítették a konszenzust. Az ellenérvek eltávolításra kerültek vagy eltűntek bizonyos platformokról, hogy a női felhasználók „biztonságban” érezhessék magukat.
Az egyetemek hallgatói 60%-ban nők, és ezen oktatási intézmények fokozatosan progresszív monokultúrává váltak. Az intézmény a fiatal nők világnézetének kialakulásának évei alatt egyetlen ideológiát táplál beléjük, komoly ellenzék nélkül. A diákok öncenzúrázzák magukat, félnek véleményt nyilvánítani, és elfogadható vélemények felé csoportosulnak. Ez nem csak a nőkre jellemző, de a nők ma jobban beágyazódtak a felsőoktatásba, mint a férfiak, és az általuk dominált területek (humán tudományok, társadalomtudományok, oktatás, HR) ideológiailag a legegységesebbek.
Itt eltöltenek 4-5 évet, amely alatt szinte mindenki ugyanazt hiszi, diákok és professzorok. Magyarázatok, tananyagok, amelyek egy irányba mutatnak. A véleménykülönbség nem csak hogy ritka, de sokszor társadalmi kirekesztéssel jár. A nők által dominált munkahelyeken aztán folytatódik ez a monokultúra. Itt sem találkoznak egymást közt társadalmi kérdéseket illető komoly nézeteltéréssekkel, a védőburokként működő konszenzus érintetlen marad.
A férfiak más utat jártak be: kereskedelem, mérnöki pálya, pénzügy, katonaság. Olyan területek, ahol az eredmények fontosabbak, mint a konszenzus. A monokultúra nem ragadta meg őket, mert nem voltak azokban az intézményekben, amelyeket ez dominált.
Az elemzés azt is kiemeli, hogy a házasság intézménye rendkívüli módon visszaszorult. Az egyedülálló nők inkább balra szavaznak, mint a házas nők. Ez évtizedek óta következetesen megfigyelhető a közvéleménykutatásokban. A házasságkötések aránya pedig pontosan a fent említett divergencia időszakában omlott össze. A férfiak másképp élték meg a házasság összeomlását. Családjogi bíróságok, gyermekeltartás, tartásdíj. Reakciójuk minderre az állami hatalom iránti növekvő szkepticizmus volt.
Az online téren, főleg a közösségi médiákban, az algoritmusok az elkötelezettséget optimalizálják. Az elkötelezettség érzelmi reakciót jelent. A nők átlagosan erősebben reagálnak az érzelmi tartalomra, empatikusabbak, könnyebben manipulálhatók szomorú történetekkel.
Ismét itt a magasabb neurotikus hajlam, a negatív ingerek iránti nagyobb érzékenység. A gép ezt megtanulta. Olyan tartalmakat adott nekik, amelyek a reakcióikhoz igazodtak: félelem, felháborodás, erkölcsi pánik. A nők végül olyan információs környezetben kötöttek ki, amely az érzelmi aktiválásra volt optimalizálva.
Az ideológiai behatásokat tekintve a feminizmus azt mondta a nőknek, hogy ösztöneik és biológiájuk az elnyomás eszközeivé váltak. Gyerekeket akarni agymosás jele, gondoskodó férjet akarni pedig beléjük nevelt nőgyűlöleté. Természetes vágyaik a patriarchátus által beépített hamis tudatosság voltak. Ezt sokan elhitték és erre építettek. Első a karrier, a függetlenség, szabadulás a hagyományos korlátoktól.
Harmincas éveikben még hajadonok, és a karrierjükben elért eredményeket mérik össze a csökkenő termékenységükkel. És itt van a csapda: hatalmas a belefektetett személyi tőke, nehéz beismerni, hogy az ideológia kudarcot vallott. Be kellene ismerniük, hogy termékeny éveiket egy hazugságra pazarolták. Hogy azoknak a nőknek volt igazuk, akik figyelmen kívül hagyták az ideológiát és fiatalon mentek férjhez, hogy anyjuknak volt igaza. Ezért látunk olyan kevés elpártolást. Nem azért, mert az ideológia igaz, hanem mert a távozás pszichológiai költsége magasabb, mint a maradásé.
A nők az online térben és ideológiai konformitást kaptak. A férfiak visszahúzódást: pornográfia, videojátékok, stb. Kaptak egy kifogyhatatlan dopamin-ellátás, így soha nem kell semmit sem felépíteniük a valóságban. A nők tehát alkalmazkodók lettek, a férfiak passzívak.
A 2024 utáni legújabb adatok már azt mutatják, hogy a fiatal férfiak kezdenek jobbra tolódni, kezdenek aktívan konzervatívabbá válni. A nemek közti szakadék kulturálisan kezdett szembetűnőbbé válni, a „férfiak a probléma” kifejezés szélesen elfogadott üzenetté vált, a férfiakat hazugságok miatt kezdték kizárni a társadalomból és az, ami a férfiakat férfivá teszi, toxikussá vált, a férfiaknak el kellett kezdeniük az ellenállást. A passzivitás ellenzékké alakult, a visszavonulás aktív elutasításba fordult.
A különbség csökkenhet a gyermekes nők körében, mivel a szülői szerep megszakítja az intézményi visszacsatolási hurkot és versengő prioritásokat hoz létre. A választási eredmények ezt következetesen igazolják: az anyák konzervatívabban szavaznak, mint a gyermektelen nők.
Globális léptékű konszenzusmotorokat építettünk, és a gépek elfogták a konszenzus nyomásának jobban kitett felét, majd különböző mechanizmusok segítségével elkezdték elfogni a másik felét is. A két nem távolodik egymástól és távolodnak az egészséges attitűdöktől is. Ez a fenti levezetés persze nem magyaráz meg mindent.
Az eltorzult arccal a rendőrökre támadó amerikai liberális nőket, a pedofilok deportálását őrjöngve akadályozó feminista aktivistákat, a nőket háziállatként kezelő középkori kultúrák nyugati társadalmakba telepítésére szavazó liberális hölgyeket. Nem magyarázza meg az abortuszkultuszt, és a gyermekvállalás radikális visszaesését sem. De nyújt néhány értékes kiindulópontot ahhoz, elkezdjük a vitát erről a hihetetlenül fontos és aggasztó témáról. Ezen áll vagy bukik civilizációnk jövője.
