2023. február 8., 16:01

Miért nem értik a számik a szlovák politikát?

Hetek óta húzódó szappanopera végére tett pontot a parlament múlt kedden, miután a felbomlott koalíció képviselői megszavazták, hogy szeptember 30-án legyen az előrehozott választások.

parlament
Hetek óta húzódó szappanopera végére tett pontot a parlament múlt kedden
Fotó: TASR

December 15-ét követően, amikor a törvényhozás megvonta a bizalmat a Heger-kabinettől, másfél hónapra volt szükség ahhoz, hogy a parlament előbb lehetővé tegye a ciklus lerövidítését, majd döntsön az előrehozott választások időpontjáról.

Szeptember végén

A szeptember végi időpont a gyakorlatban ráadásul azt jelenti, hogy Szlovákia kormányrúdjánál bő tíz hónapig korlátozott jogkörű, ügyvivő kabinet áll majd, ha a választásokat követően az új kormány felállásához szükséges időt is ide számítjuk.

A helyzet paradoxona ennek tetejébe az, hogy ugyanaz a parlament vonta meg a bizalmat az Eduard Heger vezette kormánytól, amely rá néhány napra a felbomlott koalíció által biztosított átütő többséggel fogadta el a büdzsét, majd némi húzódozás után az alkotmánymódosítást lehetővé tévő háromötödös többséggel nyitotta meg az utat az előrehozott választások előtt. Vagyis a papíron még mindig létező koalíciós többség ilyen erővel akár még kormányozhatott is volna a neki rendelt ciklus végéig.

Ez az, amit egy távolról jött vendégnek, amilyen egy az ősi joika éneket hallás után megismerő számi a fagyos Észak-Finnországból, nehéz lenne érthetően elmagyarázni. Márpedig a joika rögzítése az általunk használt kottarendszerben nem lehetséges, olyan hangképzési technikát igényel, amelyet kívülállónak szinte lehetetlen elsajátítani. Ráadásul a sámánhitben élő számik szerint az ősök szellemei nem törődnek az emberek mindennapi beszédével, ezért a joikában használatos szavak egy része szóhasználaton kívüli, kiejtésük a szertartásokon kívül tilos.

A szlovák joika

A szlovák parlamenti joika – s itt most nem a kereskedelmi televízió népszerű megnevezésére gondolunk – ezzel szemben még hallás után sem érthető, pedig a számi varázsénektől eltérően az emberi lélektan által jól felfejthető közönséges hatalomvágy és egóharc szolgáltatja hozzá a kísérőzenét. Felvidéki magyarként egyetlen mentségünk még lehet arra, hogy a számi joikát is jobban értjük a szlováknál, hiszen a derék északiak minden távolság meg halzsírszag ellenére mégiscsak a nyelvrokonaink.

Magunk mögött hagyva a számik honát, a fagyos Lappföldet, a Szlovákia északi tájait múlt hétvégén belepő hótakaró sem fedi el a 2020-ban hatalomra került négypárti koalíció folytatólagosan elkövetett önsorsrontását. Amely széles mozdulatokat és balettelemeket felvonultató színházi produkció merőben mérsékelten érdekelne minket, hiszen az előadás művészi értéke vajmi csekély, de őszinte bánatunkra egy országnyi osztállyal váltottunk rá bérletet, ahogy ez gyakorta megesik középiskolák sokaságában.
Látod amottan a téli világot?

Jó krónikásként, a tényeket rögzítve, jegyezzük fel, múlt kedden a pozsonyi törvényhozás az exkoalíciós honanyák és honatyák szavazataival a Petőfi által magyarok milliói számára lírikus áthallásokat kínáló szeptember végére tolta ki az előrehozott választások időpontját. A szeptember 30-i időpontra a háromötödös többséghez elégséges 92 képviselő adta voksát, a Smer, illetve a Hlas által javasolt májusi, júniusi dátumra ellenben csak 75-75 támogató szavazat érkezett.

előrehozott választás
A szeptember 30-i időpontra a háromötödös többséghez elégséges 92 képviselő adta voksát
Fotó:  TASR

Mindez azt jelenti, hogy az önmagát megbuktató koalíció vegetációs fázisa a lehetséges legtovábbi időpontra nyúlik, és a leghamarabb október közepén sietve felálló új kormány rohamléptekkel foghat neki a 2024-es költségvetés kidolgozásának és parlamenti elfogadtatásának. Miközben éppen befejeződik az átadás-átvétel, s még éppen csak felállt az új kormányzati struktúra. Ha a derék exkoalíciós törvényhozókat a képviselőségből származó kézzel fogható előnyök elvesztésén túli téli világot látva – ahogy mondják – valóban az ország sorsa foglalkoztatta volna, erről a nehezen lebecsülhető jelentőségű körülményről nem kellett volna megfeledkezniük.

A szemfödél meg az epigonok

A kormánypárti padsorokat koptatók ezzel kapcsolatos illúzióit szétoszlatva, szeptember végén a választók aligha fognak könnyezni, miközben szemfödelet borítanak a kiérdemesült koalíció kihűlt tetemére.

A kérdés a soraikban legfeljebb annyi, hogy a családjáért a politika lövészárkain is átgázoló Boris Kollárt rábírja egy már nem is annyira ifjú politikus szerelme, hogy eldobja érte az özvegyi fátyolt? Azt már csak a mi nyughatatlan képzeletünk társítja ide, Kollárért emiatt a választói aligha jönnek fel a síri világból, legfeljebb a nyugodni képtelen politikai hulla, Igor Matovič koslathat a hűtlen menyasszony után az éj közepén.

Őszintén szólva, nem szeretnénk a Petőfi-epigonok nehéz kenyerét enni, felidézve Arany János feddő szavait a nagy költőtárs tájverseit a napjaink szöveggenerátoraihoz hasonló eredetiséggel újraíró, egyébként cseppet sem tehetségtelen Lisznyai Kálmánhoz: Tele száj, Papagáj-Csárogás Semmi más, Oly hüle, Oly tarka, Se füle Se farka! Annál inkább gondoljuk, hogy Arany János bökverse időtálló gondolatokat őrzött meg a bukott koalíció jeles vezérbikáinak, kakasainak és nemtelenül (túl)élő mezei politikusainak: Sülülü Bülülü Kótyonfitty Sipiritty Hallgass már Mer 'szen kár Fáradság, Izzadság, Mert mindez Szélbe vesz!

A költészet meg a politikai beszéd

A kedves olvasó a szeptember 30-i választás kapcsán némi élccel gondolhatja, nem jó ómen Petőfit emlegetni, hiszen a lánglelkű költőzseni az 1848-as első népképviseleti választáson saját maga és az utókor számára is meglepő vereséget szenvedett a Jászkun Kerülethez tartozó szabadszállási körzetben.

A fáma úgy tartja, a felhorgadt kiskunok Petőfi testi épségét is fenyegették, mert harcos kortesbeszédeiből azt szűrték le, hogy kétségkívül republikánus, de legalábbis „tót királyt akar”. Hiába, más műfaj a költészet, s megint más a politikai beszéd. De hát ki bánja már mindezt, hiszen a kudarccal végződött korteshadjárat nyomán született meg Petőfi egyik legszebb tájleíró költeménye, a Kiskunság.

Élc ide vagy oda, szeptember 30-a, még ha a kelleténél távolabb is van, igen hamar el fog jönni. Vagyis, tekintettel a magyar érdekképviselet négyéves üresjáratára, amelyet legfeljebb magányos fecskék (zavaró)repülése és a parlamentben időnként felbukkanó, a magyar nyelv tengerén reménytelenül hánykolódó népi iparművészek igyekezete szakított meg, el kell ismernünk a bölcsesség igazát: aki ősszel a magyar voksokért harcba száll, annak jól föl kell kötnie a gatyáját.

Vagyis a magyar jelölteknek érdemes szem előtt tartaniuk, a paraszti világban a gatyát deréktájt egyetlen madzaggal rögzítették magukon a férfiak, és alig kötötték meg, hogy könnyen fel és levehető legyen. Emiatt azután, ha nem volt jól felkötve a gatya, akkor erőlködés közben könnyen kioldódott, leesett, esetleg szétszakadt a derékrészbe fűzött gatyamadzag, és az ember csupasz fenékkel kínlódhatott tovább, ne adj Isten, elesett a lecsúszott gatyájában.

A felvidéki reálpolitika

Nem mellesleg, az ilyen nem kívánatos baleset elkerülése már csak azért is felettébb kívánatos lenne, mert a csillagállás a pozsonyi magyar képviselet visszaszerzéséhez igencsak kedvező. Még akkor is, ha a magyar Szövetség jól láthatóan érdekházasság, a feleket összekötő vonzalom legapróbb jele nélkül. Az őszi helyhatósági választás eredményét nehéz túlértékelni, hiába hangos a perpatvartól a közös háztartás, a válókereset helyett a házassági levelet írta alá a felvidéki magyar család, úgy is, mint választóközönség.

S bár elbízni nincs okunk magunkat, ha kitart a szerencsénk, szeptemberben a szlovák pártok felől érkező szirénhangok is falsabbul szólnak majd, mint 2020 februárjában. Mégiscsak orra bukott a saját nagy egójában a magyarokat is megszólító ügyeletes Messiás, Igor Matovič, és a szeptemberi (nem is annyira) titkos favorit, Robert Fico puszta nevének megemlítése is elég ahhoz, hogy a felvidéki magyarok többsége a kedves felmenőit emlegesse, nemhogy szavazna rá. Ami azért is jó hír, mert gazdag fantáziájú magyar politikusok számára egyelőre aligha kifizetődő az Irány magyar platformjául szegődni.

Az már egy másik kérdés, hogy a legnagyobb magyar reálpolitikusok egyikétől, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől nekünk felvidékieknek is van mit tanulnunk. „Két pogány közt, rész-hazában” a döntéseinket egyetlen szempont vezérelheti, a magyar közösség érdekeinek figyelembevétele.

A bethleni reálpolitika a török félhold és a Habsburg sas árnyékában azon a meggyőződésen alapult, hogy a három részre szakadt ország újraegyesítésére a fennálló hatalmi viszonyok között nincs lehetőség, de a magyarság profitálhat a helyzetből: hol az egyik, hol a másik félre támaszkodva – gyakran kijátszva őket egymás ellen. Bethlen Gábor bölcs kormányosa volt a két pogány közt is a magyar államiságot tovább vivő Erdélynek. Személyében azt az államférfit tisztelhetjük, akire a kényes ízlésű idealista könnyen rásüthetné a politikai erkölcstelenség szégyenbélyegét, de akinek politikáját utólag igazolta az idő – a történelmi távlat.

Megjelent a Magyar7 2023/6. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.