2021. június 17., 08:17

Megszokjuk, hogy itt van ez az átkozott vírus, vagy megszökünk?

A másfél éves covid-időszak után elmondhatjuk, hogy a járvány mindenkinek az életére hatással volt, mindannyiunkat megtépázott. Van, akinél szinte az első perctől kezdve, míg másoknál csak később éreztette hatását, de mára nincs olyan család, amelynek az életébe a koronavírus valamilyen formában bele ne szólt volna. A lenyomat tehát mindenkiben ottmarad, véli Tóth-Bakos Anita pszichológus, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának oktatója, aki szerint most még csak a rövid távú következményeket látjuk, a hosszútávúak nagyban attól is függenek, lesznek-e még további hullámok.

Tóth-Bakos Anita

Ha a jelenlegi helyzetet összevetjük a tavaly ilyenkorival, akkor azt látjuk, hogy míg egy éve nyáron az emberek felszabadultak, sőt mondhatni, elszabadultak, most inkább bennünk van a félelem, óvatosabbak vagyunk, mert nem szeretnénk, hogy megismétlődjön az, ami tavaly ősszel volt. Annak ellenére is, hogy egyre többen kapják meg a védőoltást.

„Az első hullám idején jól vettük az akadályokat, legalábbis olyan értelemben, hogy a közösségi felelősségtudat mindenkiben megszólalt. Visszavonultunk, segítettük egymást és elfogadtuk, hogy ezt most át kell vészelni, s hogy ez egy rövid távú dolog. Viszont amikor már előrelátható volt, hogy még nincs vége, még lesznek a járványnak további hullámai és nem tudni, hogy ezek meddig tartanak és milyen következményekkel járnak, az már erőteljesen befolyásolta mentalitásunkat és bennünk van a félelem, a bizonytalanság, a szorongás. Óriási különbség van abban, kinek milyen a családi állapota vagy a foglalkozása.”

Akadtak, akiknek a munkájuk rögtön az első perctől kezdve megsokszorozódott, például az egészségügyben dolgozóké, míg mások munkája és egzisztenciája veszélybe került, gondoljunk csak a vendéglátásra vagy a turizmusra. És amikor azzal szembesül az ember, hogy nem tudni, még hányszor és milyen mértékben találkozik hasonló helyzettel, az bizony nagyon frusztráló”

– magyarázza a szakember viselkedésünk okát.

A szociális és társas kapcsolatok megszűnésével is alapos csapást mért ránk a vírus, amit csak fokozott a covid miatti bezártság. Becslések szerint legalább 30 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik lelki problémáikkal pszichológushoz fordultak.

Tóth-Bakos Anita úgy látja, a jelenlegi helyzetben szinte mindenkinek szüksége van valamilyen fokú segítségre, motiválásra. Hinnünk kell valamiben, s ebben szakember vagy esetleg új hobbik és új szokások kialakítása segíthet. Nem mindenki mer szakemberhez fordulni, az ember már csak olyan, hogy inkább a hozzá közelállóknál keres menedéket, másoktól reméli, hogy átsegítik a nehézségeken.

A bezártság és bizonytalanság bizony megmutatta a sötétebb oldalunkat is. Az agresszió nemcsak a családokban szabadult el, de ami a legszomorúbb, hogy a gyermekek és fiatalok körében is egyre markánsabban elterjedt. Elég, ha csak a komáromi vagy rimaszombati esetekre gondolunk, ahol fiatalok bántalmaztak járókelőket az utcán.

Az elmúlt másfél évet feldolgozni mindenkinek nehéz, de a felnőtt ember már könnyebben megtalálja azokat a kompenzációs módszereket, amivel neki ez valahogy sikerül. A fiataloknál, az érésben lévőknél azonban ez még másként van.”

„Már a digitális oktatásra való átállás egymagában is óriási váltás volt számukra, ráadásul egycsapásra megszakadtak a személyes kapcsolataik. Van olyan életkor, amikor az ember azt már ugyan tudja, hogy ezt most nehéz lesz feldolgozni, de még nincs meg hozzá az az érettség, hogy ezt úgy tegye, ami társadalmilag elfogadott. Ilyenkor jön elő a vandalizmus, az erőszak, ami a nem tudom feldolgozni érzés megnyilvánulása” – mondja a szakember.

Egyetemi oktatóként is megtapasztalta, hogy hallgatókat is megviselte a bezártság, ha lehet így mondani, nincsenek a legjobb formájukban. Az oktatás egyik pillanatról a másikra online formába ment át, megnehezült, új platformokat és megoldásokat kellett keresni, méghozzá rekordidőn belül. Bizony tartaniuk kellett a lelket a hallgatókban. A szakmai gyakorlatok megszerzése is csaknem ellehetetlenült, hiszen az iskolák és óvodák is bezártak, újra kellett gondolni a szakdolgozatok írását.

Tóth-Bakos Anita

„Minden rosszban van valami jó. Észrevettük hallgatóink körében, hogy egyre többen érdeklődnek a covid téma iránt, vagyis éppen erről szeretnének írni záródolgozatot, különös tekintettel a digitális oktatás bevezetésére. Kíváncsiak egymás és a pedagógusok véleményre ebben a témakörben.”

Nekünk, oktatóknak sem egyszerű a helyzetünk, de a hallgatóknál is fogy már a motiváció és a lelkesedés. Most már eljutottunk oda, hogy a gyerekek és a fiatalok alig várják, hogy iskolába mehessenek, erről szólnak a szakmai konferenciára készült munkáik is. Ők is érzik, hogy az életük megváltozott, és kihívásokkal telibbé vált. Az újdonság varázsa legfeljebb hetekig tartott, aztán már hiába voltak rutinosak a távoktatásban, a lelkesedés alábbhagyott. Mindenki visszavágyik diáktársai közé”

– osztja meg velünk tapasztalatait.

Sok fiatal fogalmaz úgy, másfél évet lopott el a vírus a tőle, méghozzá a legértékesebb évekből, amit pótolni nem lehet. Ráadásul a kamaszok és a fiatal felnőttek azok, akik a legnehezebben viselik a korlátokat. És ők azok, akik egyre türelmetlenebbül várják, hogy mikor kaphatják meg a védőoltást. Különös tekintettel arra, hogy itt a nyári vakáció ideje, s attól tartanak, védettség nélkül egy csomó mindenből ki lesznek zárva.

Nálunk az oltási stratégiában előtérbe kerültek a kevésbé aktív korosztályok, míg azok, akik vállukon cipelik a gazdaságot, termelnek, későbbre maradtak. Még későbbre az ifjúság. És ebbe még belekavar, hogy állandóan változnak az oltások hatékonyságáról szóló hírek. Nyakunkon a nyár, szeretnénk menni, de kétségek gyötörnek, hogy ha még nem vagyunk beoltva, vajon megtehetjük-e. Ez a fiatalok dilemmája is.”

Sokan éppen attól tartanak, hogy most nyáron láncainkat leverve elszabadulunk, aminek a böjtje majd ősszel jön el, újabb járványhullám berobbanásával. A legtöbben abban bíznak, hogy az oltás majd megvéd a súlyos betegségtől és próbálják magukat hozzászoktatni ahhoz, hogy a járvány időnként fellobban.

„Örökké nem lehet bezárva élni, egyszer véget kell, hogy érjen ez az egész. Vagy pedig meg kell tanulnunk vele élni, hozzá kell szoknunk a védőoltásokhoz, s ahhoz, hogy időnként maszkot kell hordanunk vagy lesznek bizonyos korlátozások. Nem tartom felelőtlenségnek azt, ha valaki megteheti és akár messzebbre is elutazik, mert mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, és sokan ezt az utazásban találják meg. Ez nem jelent okvetlenül felelőtlenséget, hiszen a fertőzést a sarki boltban is lehet kapni. A legfontosabb, hogy miként viselkedünk. Ha elutazom, előtte beoltatom vagy teszteltetem magam” – fűzi hozzá a szakember.

Megszokjuk, hogy itt van ez az átkozott vírus, vagy megszökünk? Ez itt a kérdés.

Az élet mindig utat tör magának, és a dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. Még ha nem is lesz minden teljesen olyan, mint azelőtt. Lesznek bizonyos szabályok, amihez alkalmazkodni kell. Ez nem fog mindenkinek tetszeni, de nincs más választásunk”

– mondja mintegy zárszóként.

Megosztás
Címkék