2021. október 21., 14:24
Frissítve: 2021. okt. 21. 15:53

Mégsem jelent szabadságot a vakcina? A fekete járásokban élő beoltottak a Covid-automata átalakítását sürgetik

Nagyon sokan fel vannak háborodva azok közül, akik az ország fekete járásaiban élnek és be vannak oltva. Mert még ők sem juthatnak be az éttermekbe, a fitnesztermekbe, wellneszre vagy éppen szállodába. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter azt jelezte, csütörtökön átértékelik a helyzetet.

koronavírus

A járványgörbe felfutó ágában van, Szlovákiában napról napra több a fertőzött és növekszik a kórházban ápoltak száma is. Október végére napi 150-250 új kórházi beteget és 30 halottat jeleznek előre. A járvány csúcsát október-november fordulójára teszik.

A növekvő esetszám lassan átszínezi az ország térképét, egyre sötétebb színekben „pompáznak” a járások. A jövő héttől már 10, zömében észak-szlovákiai járás lesz fekete besorolású, vagyis itt lesznek a legnagyobb korlátozások. Mindez pedig azzal is jár, hogy több minden tilos, ami miatt leginkább a vállalkozóknak fő a fejük, akik abban bíztak, hogy legalább az oltottak számára nyitva tarthatnak.

Ez azonban a jelenlegi szabályok szerint nem megvalósítható. Az egészségügyi tárca vezetője változtatásokat ígért, a szakmai konzílium ma ül össze.

Maga sem tartja kizártnak, hogy előnyökhöz jussanak a beoltottak. Hozzátette azt is, mindenszentekre nem korlátozzák az utazást.

A szakértők véleménye különböző az oltottak kiváltáságait illetően. Egyesek úgy vélik, ez segíthetné az oltakozási hajlandóságot, mások úgy látják, a jelenlegi rendszer jó, és ahol rossz a helyzet, ott nagyobb szigorra van szükség.

A szakértői konzílium végül úgy döntött, nem eszközöl változtatást a Covid-automatában. A fekete járásokban tehát nem nyithatnak ki az éttermek és fitnesztermek az oltottak részére sem. Azt viszont nem zárták ki, hogy az ünnepek után visszatérnek a kérdésre.   

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.