2021. december 8., 12:23

Megjelent a MAGYAR7 49. száma

Lapunk 49. számában is foglalkozunk a járványhelyzettel, a vitatható járványkezeléssel. Megrázóak a híradós képsorok. Zsúfolt kórtermek, kétszer annyi ággyal, mint ami elviselhető lenne, a gépek fülsiketítő zakatolása, és hiába az elhomályosított arcok, a fájdalom, a hangos küzdés az életben maradásért áthatol a kitakart képsoron is. Itt már nincs emberi méltóság, csak pőreség, kiszolgáltatottság. Meg talán a hörgő fohász reménye, hogy minden jobbra fordulhat. De mikor? Ha be leszünk nagyon sokan oltva, írja A hülyeség felső foka című vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő.

magyar7 hetilap
Fotó: Magyar7

A múlt héten a lezárás ellenére érdemben nem javult a járványhelyzet Szlovákiában, a szakértői konzílium ezért a szigorítások meghosszabbítását javasolta. Kilátás a 22-es csapdájából a címe heti belpolitikai összefoglalónknak, de, mint tudjuk a a 22es csapdája az a helyzet, amelyből nem lehet győztesen kikerülni, írja Kolek Zsolt. Megérett-e Ukrajna a NATO-csatlakozásra? Ez a címe Hajtman Gábor külpolitikai jegyzetének. A téma különösen kényes. Az orosz elnöknek markáns véleménye szerint a NATO további keleti bővítése elfogadhatatlan és megengedhetetlen. Adódik a kérdés, szüksége van-e a NATO-nak Ukrajnára?

hetilap
Fotó:  Magyar7

Minden reggelt imádsággal kezdi napját a mátyusföldi régió kedvelt orvosa, Császár Erzsébet, aki a napokban kapta meg az „Az én orvosom” díjat.

A doktornő húsz éve látja el és gondozza szeretettel pácienseit a galántai kórházban működő rendelőjében. Hozzá bizalommal és reménnyel fordulnak az emberek. Hivatásáról, mindennapjairól kérdezte Szomolai Andrea.

A PLANET Budapest környezetvédelmi kiállításon járt Matus Tibor, ahol megismerkedett Buda György újszerű telajregenerálási módszerivel. Sokan tapasztalják, hogy baj van a talajok termőképességével. A tudomány is felfigyelt erre, nem véletlenül jósolják, hogy az emberiség előtt már csak 60 aratás áll. Hogy hogyan lehet védekezni, arról a Talajregenerálás holisztikusan című írásunkban olvashatnak. A dunaszerdahelyi Kanovits Zoltán vállalkozása, a nevét viselő Kanovits Print Atelier nyerte a Xerox nyomdaipari vállalat világversenyének fődíját. Lapunk azt kérdezte a tulajdonostól, miként lehetséges az, hogy egy nagy múltú, mindmáig az egyik piacvezető márka egész világot felölő versenyét egy csallóközi induló nyeri meg? Somogyi Szilárd írásának címe: Kis dunaszerdahelyi cég fődíjat nyer New Yorkban.  Nagyrészt a Nyugaton múlik, hogy lesznek-e újabb vírusvariánsok, írja Kovács Balázs. Világméretű probléma a nem egyenletes vakcina elosztás, s ha segíteni akar magán a Nyugat, Afrikán kell segítenie.  Hogyan élte meg a betegséget kollégánk, Pomichal Krisztián, aki tapasztalatait Koronavírusom története című cikkében foglalja össze. Tanulság és bizonyság is egyben, hogy az oltottak is elkaphatják a vírust, de nem dőlnek ágynak.

A gyerekek is tudják, hogy a kakukk más madár fészkére száll és beletojja a tojását. Ken Kesey nagy sikerű regényében – és a belőle készült filmben – a kakukk (McMurphy) egy elmegyógyintézetbe érkezik, ahol fellázítja a betegeket, és felforgatja a megszokott rendet. Az európai emberek azonban egyelőre nem bízhatnak abban, hogy a brüsszeli tébolydába, az Európai Parlament épületébe is berepül egy kakukk, és jobb belátásra bírja az ott kóválygó elmebajos társaságot, írja Száll a kakukk Brüsszelre című jegyzetében lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly. A szerző következő írásában az írótársaság idei díjazottjait méltatja.

magyar7
Fotó:  MAGYAR7

A tűzbe hajította Vörösmartyhoz írt leveleit Deák Ferenc, illetlennek tartotta, hogy az irodalomtudós Gyulai Pál beleolvasson. Sajnos, mert gyaníthatóan többet tudnánk a két nagyszerű elméről. A Leporolt históriákban Lacza Tihamér ezt a történetet írja le.

Novák Béla Tamás jogász, a Komáromi Zsidó Hitközség vezetőségi tagja szerint Szent dolgokban csak növekedni szabad! Idén november 28-án vasárnap este köszöntött be az egyik legkedveltebb történelmi emléknapunk, a hanuka ünnepe és ugyanaznap kezdődött a keresztények adventje, írja azzal, hogy e két ünnep legyen a hit, a remény és a szeretet közös ünnepe! Pénzes pogácsák és cédulás gombócok cím alatt foglalta össze a Luca-napi népszokásokat és hiedelmeket Kolek Margit. A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13-a volt az év legrövidebb napja. A Luca-naphoz ebből eredően is több népszokás kapcsolódik, a népi hiedelem szerint a gonosz erőkhöz is köze volt. Fedezzük fel, miért is olyan különleges ez a nap, amely a karácsonyt megelőző adventi készülődés része is egyben, invitál olvasásra a szerző.

Szórványmisszió: Hogyan tovább Zoboralja? Külhoni magyarnak lenni mindig egy kicsit többet, mást jelent. A határon túli magyar emberben már gyermekkorában gyökeret ver egyfajta különös, erős kiállás, hit. Megtanulja, hogyan kell többet dolgozni, többet tudni, széllel szemben küzdeni, földig hajolni a viharban, de meg nem törni soha. Különösen igaz ez a szórványvidékek magyarjaira, olvasható Szomolai Andrea írásában.

A járvány miatt tavaly szünetelt a pozsonyi magyar medikusok Teddy Maci Kórház programja, amelynek célja, hogy eloszlassák a gyermekek orvosokkal és kórházakkal kapcsolatos félelmeit. A csallóközkürti és illésházi óvodákba még a nagy lezárás előtt sikerült ellátogatniuk a pozsonyi Selye János Klub (SEJK) orvostanhallgatóinak. Erről írt Reczai LillaBezárás helyett fejlesztés? Nem várt fordulatot vett a napokban a rimaszombati kórház ügye. Pár hete még arról számoltunk be, hogy a kormány kórházreformja leminősítéssel fenyegeti az egészégügyi intézményt, de most úgy tűnik, hogy egy komoly beruházásnak köszönhetően akár az ország egyik legmodernebb kórháza is létrejöhet Gömörben, írja Virsinszky Tamás.

magyar7
Fotó:  MAGYAR7

Az elmúlt hetekben gyermekeink beszédfejlődésével foglalkoztunk. Zupko Mária most arra keresi a választ, hogyan tud a szülő, a nagyszülő segíteni, hogy ez a fejlődés gördülékeny, gondtalan legyen.

A fentieken kívül még sok más érdekes, tartalmas és szórakoztató írást talál hetilapunk, a Magyar7 aktuális számában.

Idén lett volna 80 éves Július Satinský neves szlovák író, színész, közkedvelt humorista, akit Milan Lasicával együtt a szlovák humor apostolaiként emlegetnek. 2015-ben aztán, nem messze a szobrától, egy utcát is elneveztek a híres humoristáról. Igaz, nem túl feltűnőt: a Duna utcát a Temető utcával összekötő utcácskát, amelynek köveit valószínűleg sokat koptatta éltében. Most éppen ezzel az utcával van a gond. Satinský után stílusosan azt is mondhatnánk, ebben az utcában nincs szabadság, írja Dunajszky Éva

Hogy egy kicsiny gömöri falu, Balogtamási is lehet a világ közepe, sosem kételkedtem benne. Pláne, hogy ott élt Benedek László, valamennyiünk Lacija, a fotóművész, barlangász, közéleti ember. Aki hatvankilenc éves korában hirtelen itthagyott bennünket.Kövesdi Károly emlékezik Benedek Lászlóra. A felvidéki magyarok csehországi deportálása kezdetének 75. évfordulója alkalmából, Kitaszítottak címmel jelent meg az észak-komáromi Klemen Terézia és a dél-komáromi Oláh Kálmán könyve. A szerzőket a tanári múlt és a téma iránti fogékonyság mellett összeköti az is, hogy mindketten Pro Urbe díjasok. A könyvet kiadó Lehár Ferenc Polgári Társulás elnökeként is tevékenykedő hazai szerzőt, Klemen Teréziát kérdezte Nagy-Miskó Ildikó a mű megszületésének körülményeiről. Modern, nagyteljesítményű távcsőre cserélték a Kassa Megye Kulturális Központjához tartozó mecenzéfi csillagvizsgáló eddigi, mára elavult távcsövét, valamint egy új naptávcsővel is gyarapodott az intézmény. A fejlesztéstől azt remélik, a természettudományok, illetve a csillagászat szerelmeseinek új nemzedékét nevelhetik ki. Erről ír Fábián Gergely.

Fülekpüspöki központjában szépül az 1930-as években épült parasztház, amely hamarosan falumúzeumként és közösségi házként működhet. Az önkormányzat saját forrásokból vásárolta meg a főút melletti ingatlant, amelyet fokozatosan, önerőből újítanak meg. Ahol a múlt és a jelen találkozhat a címe Agócs Szvorák Emese cikkének. Kaszmán Zoltán a mai napig műszaki csodának számító lévai zsilipes bújtató  csatornáról ír annak kapcsán, hogy 2021. november 24-én, Léva néhai alpolgármesterének, Tolnai Csabának a kezdeményezésére információs táblát helyeztek el az építménynél. A kisgéresi beruházások kapcsán Molnár Gabriella azt írja, hogy bár az év elejétől folyamatosan emelkedik az építőanyagok ára, az állam lassan reagál erre a tendenciára, s ez egyben a szektor fő problémája is. Az illetékesek lassan egy év elteltével sem álltak elő megoldásokkal a közbeszerzésekből épülő beruházások többletköltségeinek kompenzációját illetően.

A kürti távírdásokról ír Bokor Klára. A mára kihalt szakma szorosan összefonódik a kürtiekkel. Magukat csak távmunkásokként emlegették, ami a távírdamunkás kifejezés rövidített helyi változata, de jól kifejezte azt is, hogy sokat voltak távol családjuktól, szülőfalujuktól. Az elmúlt hetekben gyermekeink beszédfejlődésével foglalkozott Zupko Mária logopédus. Most arról ír, hogyan tud a szülő, a nagyszülő segíteni, hogy ez a fejlődés gördülékeny, gondtalan legyen.

Székely Partiumnak nevezte el Orbán Balázs a két Küküllő vízválasztójára felfutó zsákvölgyekben elhelyezkedő tucatnyi falvat. Tán a hepehupás vén Szilágyságra hasonlít leginkább ez a táj. A lágy ívű kopár dombokról ezernyi kis ér indul el Keresztúrszék (Nagy-Küküllő) és Marosszék (Kis-Küküllő) irányába. A gyönyörű tájon Kenyeres Oszkár vezeti olvasóinkat. Egyedi, kézzel készített színes kerámia csempék, vázák, girbegurba bögrék sorakoznak Kiss Rita polcain. Szeretettel és odaadással készített alkotásai között nincs két egyforma. Semmi sem szabályos a világban, ezért munkái sem, minden darab egyedi, megismételhetetlen. Szerinte az agyag a legjobban formázható anyag, és jól mintázható, olvasható Reczai Lilla írásában.

A szlovák másodosztályban szereplő Komáromi FC az őszi idény egyik kellemes meglepetése volt. A komáromi lila-fehérek sikerkovácsa Radványi Miklós elképesztő veretlenségi sorozatot produkált a Duna-partiakkal. A rutinos szakemberrel beszélgetett Ondík Gábor.

Lionel Messi kapta az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A Paris Saint-Germain argentin támadójának a hetedik alkalommal ítélték oda a rangos egyéni díjat, amit sokan kifogásoltak, mondván, azt a legnagyobb esélyesnek tartott Robert Lewandowskinak kellett volna bezsebelnie. Ám úgy tűnik, a második helyezett lengyel gólvágó is részesülhet az elismerésben, írja Rajkovics György.

A Magyar7 49. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt. Lapunk hátsó borítójára ezúttal a közelmúltban felújított losonci zsinagóga épülete látható, ahogy ezúttal is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt. Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!

Hozzászólások