2020. november 21., 18:50

Még vizsgálják, kit miért lehet megbüntetni a keddi tüntetések miatt. A civilek megússzák, Ficóék nem?

A keddi tüntetés az összes szlovák, illetve felvidéki magyar sajtótermék központi témája volt. Portálunk élőben, kiküldött tudósítóval számolt be az eseményekről. Helyszínen jelenlévő kollégánk, Somogyi Szilárd többször is megírta, a legtöbb ember arcmaszk nélkül vonult fel Pozsony belvárosában. Ha a szlovák hatóság tartani akarja magát saját szabályaihoz, több ezer ember számíthat 1659 eurós büntetésre a maszkviselés elmulasztása miatt.

Fotó: TASR

Erre, lássuk be, gyakorlatilag semmi esély. A rendőrségnek sem ideje, sem kapacitása, de valószínűleg szándéka sincs arra, hogy minden egyes maszkot nem viselő ember személyazonosságát megállapítsa, majd kiküldje nekik az 1659 euróról szóló csekket. Már csak azért sem, hiszen ilyen alapon az egyébként betiltott és a különleges jogrend miatt eleve nem engedélyezett demonstráción nem is lehettek volna ott.

Felmerült, a civilek megúszhatják a büntetést, de a helyszínen jelenlévő közszereplők megkapnák a maguk csekkjét. Ezt legfeljebb azzal lehetne indokolni, hogy a rendőrségnek nem áll módjában az ismeretlen személyek azonosítása, viszont Ficóék világosan felismerhetőek.

 

fico
Fotó: Somogyi Szilárd
Robert Fico a tüntetésen maszk nélkül szónokolt, de a háttérben kollégái, Ján Richter, egykori munkaügyi miniszter és Ladislav Kamenický, a pénzügyi tárca egykori vezetője már tartották magukat a szabályokhoz.

Ezzel az elképzeléssel azonban több probléma is akad. Egyrészt igen nehéz lesz megtalálni törvényi megalapozottságát annak, hogy Andrej Dankót vagy Robert Ficót megbüntetik, viszont a szintén "törvényt" sértő Jakub Gipszet nem. Fontos kiemelni azt is, a demonstráción egyetlen esetben sem osztottak ki bírságot a rendőrök a maszk hiánya miatt. Rendőri intézkedés persze volt. A legtöbb különféle kihágások okán, illetve egy ismeretlen elkövetőt hivatalos személy elleni erőszak miatt keresnek (bár nem konkretizálták, valószínűleg a kormányhivatal előtt eltalált rendőr megdobóját keresik).

A pozsonyi kerületi rendőrség közleményében azt írta, az előre be nem jelentett gyülekezések miatt jelenleg is folyik az "audiovizuális" felvételek kiértékelése, hogy megállapíthassák egyes konkrét személyek felelősségét. Hogy pontosan kikét, egyelőre nem tudni.

Ľuboš Blaha, a Smer képviselője például a november 17-én a bársonyos forradalom eseményeiről dokumentumfilmet forgató egykori forradalmárokba, Fedor Gálba és Peter Zajacba is belekötött, mondván rajtuk sem volt maszk, őket is meg kellene büntetni. Blaha csak azt felejti el, írja a DenníkN, hogy a rendelet szerint "művészi tevékenység" során nem kötelező a maszk viselése.

Ragozni is kár, mennyire fontos egyébként a maszk viselése a járvány idején. Tavasz óta halljuk, hogy a koronavírus megfékezésének egyik legfontosabb eszköze a maszkviselés, s bár több tanulmány is megjelent, amely szerint tulajdonképpen kontraproduktív a maszk (például, mert az emberek feleslegesen fogdozzák az arcukat miatta) mára teljesen elfogadott dologgá vált. Volt időnk megszokni. Hogy mi jár annak, aki kedden erről elfeledkezett, egyelőre tisztázásra vár. 

 

 

Megosztás
Címkék