Matovič: Megtartják a 13. havi nyugdíjat, de az összege várhatóan kisebb lesz

2020. június 27., 14:36
ma7 | TASR

A kormányfő szerint júliusban bejelentik, mi lesz az előző kormány által az utolsó pillanatban elfogadott 13. havi nyugdíj sorsa.

Fotó: TASR

Igor Matovič a szlovák közmédia Szombati dialógusok című műsorában úgy fogalmazott, az általa vezetett koalíció megpróbál valamit megmenteni azokból az előző kormány által elfogadott szociális ígéretekből, amikre már elfogadásuk pillanátában sem volt semmi fedezet az államkincstárban.

A kormányfő szerint

olyan megoldás körvonalazódik, hogy a 13. havi nyugdíj összege valamivel alacsonyabb lesz, mint a megszokott nyugdíj.

El kell mondani az embereknek, (...) mire van pénzünk ebben az évben, hogy tudják, mivel számolhatnak és mivel nem“

- hangsúlyozta Matovič.

A műsorban elhangzott felvetésre, hogy az állami segély nehézkesen jut el az igénylőkhöz, a kormányfő úgy válaszolt: nem akar beleszólni a munkaügyi miniszter munkájába, de szerinte Szlovákia jól áll ezen a téren regionális összevetésben is.