2021. július 14., 12:23

Matovič és ügyei továbbra is bökik Pellegrini csőrét, újra lemondásra szólította fel a jelenlegi pénzügyminisztert

Peter Pellegrini volt kormányfő és a parlamenten kívüli Hlas-SD párt elnöke távozásra szólította fel Ján Rudolfot, az Állami Tartalékalap (SŠHR) igazgatóját arra reagálva, hogy az intézmény egy nagyszombati cégtől vásárolt antigén teszteket.

Fotó: TASR

Pellegrini a Közbeszerzési Hivatal megállapítására hivatkozik, mely szerint

a tartalékalap a tesztek vásárlásakor megsértette az átláthatóság és az egyenlő bánásmód elvét.

Ha Rudolf nem mond le önként, a kormánynak kellene őt menesztenie, véli az ellenzéki politikus. Egyben lemondásra szólította fel Igor Matovič volt kormányfőt és pénzügyminisztert is.

Az Állami Tartalékalap igazgatója lemondásával politikai gesztust gyakorolhatna - mondta Pellegrini, majd hozzátette,

egyúttal azt is elárulhatná, ki utasította, vagy legalábbis motiválta őt az ominózus tesztvásárlásra.

Politikai felelősségvállalásra szólítja fel Igor Matovič volt kormányfőt, jelenlegi pénzügyminisztert is.

Sőt, úgy gondolja, Matovičnak távoznia kellene a közéletből!

Magyarázza mindezt azzal, hogy Matovič kormányfőként országos koronavírus-tesztelésre kényszerítette az embereket azért, hogy a nagyszombati Eurolad Lambda cégtől vásárolt antigéntesztek elfogyjanak, így juttatva jó üzlethez a nagyszombati céget.

„Igor Matovič mindenkit becsapott“ - mutatott rá Pellegrini.

Szerinte a volt kormányfő teljesen mást ígért a választások előtt, és az igazságosak közt is a legigazságosabbnak tüntette fel magát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.