2021. március 24., 15:05

Matovič egy éve: a mennyből a pokol kapujáig

Március 21-én múlt egy éve, hogy beiktatták hivatalába Igor Matovič kormányfőt. A vele szemben támasztott várakozások nagy részének ez idő alatt nem tudott megfelelni, sok tekintetben a politikai jövője is megkérdőjeleződött.

Igor Matovič
Nem ilyen egy évet képzelt tavaly márciusban Igor Matovič kormányfő
Fotó: TASR

A 2020 februári választásokon földindulásszerű győzelmet aratott Igor Matovič mozgalma, az OĽaNO. Egyetlen szűk esztendő kellett ahhoz, hogy a kormányfő a mennyből a pokol kapujáig jusson. Egy évvel hivatalba lépése után Matovič számára a legfőbb tét a saját politikai túlélésének a biztosítása. Milyen hibákat követett el a kormányfő, aki megválasztásakor úgy tűnt, tartósan, akár több ciklusra rendezkedhet be a hatalomban, ráadásul minden esélye megvan arra, hogy tömbösítse a szlovák jobboldalt?

Protesztpárt éléről a kormányrúdhoz

Múlt februárban elsöprő választási győzelmével Igor Matovič a szlovákiai konzervatívok – beleértve nagy számú magyar választót – ünnepelt hősévé vált.

A Smer legyőzésével egyszersmind katarzisélményt adott a baloldali populizmussal szemben álló széles választói tömegeknek, akiknek a szemében megkérdőjelezhetetlen vezetővé vált. Esélyt kapott arra, hogy egyesítse a bukott baloldallal szembeni, rendkívül heterogén és politikailag szétforgácsolt erőteret.

Matovič kormányfőként töltött egy éve nem arról tanúskodik, hogy megértette volna ezt a lehetőséget. Akik a jobboldal egységesítését várták tőle, leginkább abban tévedtek, hogy Matovičot nem zárták be eleve a hangoskodó ellenzéki vezető karakterébe, ehelyett alkalmasnak gondolták a napi politika uralásán túl a stratégiaalkotásra is. Matovič azonban a kormányfői székben is az ellenzékben még jól kamatozó protesztpárti pózban ragadt, ami olyan messzire taszította őt az integráló államférfi szerepétől, mint amennyire a szólás távol helyezi Makót Jeruzsálemtől.

Lefelé tartó spirál

Ha el is kell fogadnunk, hogy Matovič alkatilag alkalmatlan az integráló szerepre, de

a korrupcióellenesség ígéretét betartva, pusztán a politikában is jelen lévő tehetetlenségi erő indokolná, hogy a vele szembeni bizalom ne süllyedjen olyan mélyre, ahol a jelenlegi felmérések szerint tart.

A kormányfő és a legerősebb kormánypárt számottevő gyengülése egy másik közhelynek is ellentmond. Szlovákiában tavaly március után semmilyen jelét nem láthattuk a győzteshez húzás jelenségének, ellenkezőleg, a választásokon csalódást keltő eredményt elérő kisebb koalíciós párt erősödött meg a győztes kárára. Általában a koalíciós házasság a kisebb pártok számára bizonyul halálos ölelésnek, ahogy erre Szlovákiából is tudunk nem egy példát felsorolni.

Mi több, a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet, noha egyfelől szűkre szabta a kormányfő mozgásterét is, az ellenzéknek kijáró figyelmet még ennél is hatványozottabban korlátozta.

Vagyis súlyos hibákat kellett elkövetni ahhoz, hogy Matovič hovatovább a saját kormányának legnépszerűtlenebb tagja legyen, pártja pedig egy év alatt megfelezze a támogatottságát.

Médiaszembeszél és kompetenciazavar

Bár Matovič hajlamos az önfelmentésre, a kialakult helyzetért leginkább saját magát okolhatja. Nehezen vitatható, hogy Igor Matovič és az OĽaNO a kávéházi értelmiség és a balliberális progresszíveket favorizáló fősodratú sajtó akarata ellenére lett befutó, de a tények mégiscsak tények: a progresszívek előtt becsukódott a parlament kapuja, Matovič pedig a miniszterelnöki bársonyszékbe ülhetett bele.

A szlovák nyelvű liberális sajtó tartózkodása idővel persze ellenszenvbe fordult, de ehhez már Matovič is hozzátette a magáét. A médiaszembeszél fontos ok, de önmagában még mindig nem magyarázza Matovič sprintjét a mennyből a pokol felé.

Matovič kezdetben még sziklaszilárd pozícióját alapvetően két egymást erősítő folyamat ásta alá. Hagyta megkérdőjelezni a saját vezetői kompetenciáját, hiszen a kormányon belül Richard Sulík körül fokozatosan egy másodlagos hatalmi centrum alakult ki. Matovič vitába szállt a saját gazdasági miniszterével, ahelyett, hogy a konfliktust, amíg erre még nagyobb veszteségek nélkül lehetősége volt, hatalmi szóval rendezte volna.

A kormányfő vélhetően hazai pályának érezte a kommunikációs pengeváltásokat, hiszen egész politikai pályafutását erre alapozta.

Számítása azonban visszafelé sült el, a közvélemény rokonszenve a higgadtságot sugárzó Sulík felé tolódott, ő pedig egyre inkább belekényszerült a nagyot mondó szerepbe – amit kellőképpen fel is erősített a februári választási eredmény sokkjából éledező liberális sajtó.

A Matovič-kabinet belső törésvonalai persze már kezdettől kitapinthatóak voltak. Aki fogást keresett az új kabineten, nem kellett mást tennie, mint előhúzni az ideológiai kártyát, kiélezni a konzervatív–liberális ellentétet. Matovič Sulíkkal folytatott csörtéje leginkább azért bizonyult önsorsrontó hibának, mert személyükön keresztül tette átélhetővé az ideológiai szembenállást, ami idővel az önmagát a bukott baloldallal szemben meghatározó választói tábor kettészakításához vezetett.

Matovic sulík
Külön utakon indulhat el Richard Sulík és Igor Matovič​​​​​
Fotó:  Trend
Felbomlóban a bukott baloldallal szembeni egység

Egy évvel a 2020. februári választásokat követően alaposan átalakult a szlovák közélet terepe. Egy előrehozott választáson minden bizonnyal tarolna a Smer örökségét magával hurcoló, de a liberális térfél felé is nyitott Peter Pellegrini. Matovič egyéves kormányzati munkáját az minősíti leginkább, hogy a jobboldali liberális választók már nem kapnak eleve agyvérzést egy Pellegrini által vezetett (kényszer)szövetségtől.

Az elmúlt napokban kicsúcsosodó kormányválság kapcsán többször fölmerült, Matovič vagy Sulík taktikázta el magát. Ha az elemző óvatosabb marad, csak annyit szögezhet le, hogy az a politikus számítja el magát igazán, akit nem követnek a választói.

Úgy tűnik, Szlovákiában felbomlóban van a populista baloldallal szemben a konzervatívokat és a jobboldali liberálisokat egyesítő politikai logika. Egyszerűbben fogalmazva, aki Ficót utálja, az nem biztos, hogy Pellegrinit jobban utálja, mint Matovičot. Vagyis könnyen lehet, hogy Sulík a saját táborának nagyobb eróziója nélkül ugorhat Pellegrini mellé. Ebben az esetben Matovič számára újra tér nyílhat a konzervatív jobboldali tábor megszervezésére, aminek jelenleg vitathatatlanul ő a leginkább felépített politikusa.

Vasárnap esti rögtönzött sajtótájékoztatóján Matovič lemondása fejében nemcsak Sulík távozását kötötte ki, hanem a liberálisok egyik tárcáját, vélhetően éppen a megüresedő gazdasági minisztériumot is pártja számára követelte. A kormányfő ezzel olyan helyzetet teremtett, ami Sulíkék számára csak komoly arcvesztéssel fogadható el, vagyis

Matovič reálisan számol a liberálisok távozásával, vélhetően annak biztos tudatában, hogy nélkülük is biztosítani tudja kormánya parlamenti többségét.

Matovič és az OľaNO ezzel nagy lépést tett a konzervatív-liberális törésvonal elmélyülése felé, a populista baloldal és a konzervatívokat és liberálisokat is felsorakoztató jobboldal szembenállása helyett.

Megjelent a Magyar7 2021/12. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.