2021. február 22., 16:21
Frissítve: 2021. feb. 22. 20:25

Matovič a szakemberektől várja a megoldást, elmondta, hogy szerinte ki a felelős a helyzetért

Igor Matovič kormányfő szerint már hetek óta Szlovákia a szakemberek által hozott intézkedések alapján működik, de ennek nincs hatása a járványra.

Fotó: TASR

A miniszterelnök azt állítja, hogy Zuzana Čaputová államfő és mások kérésének eleget téve december közepétől nem ő irányítja a járványkezelést, ez utóbbi már hetek óta a szakértők kezében van. „Csak a tudósok és szakértők által javasolt óvintézkedések érvényesek. Jelentős javulást azonban nem látni. A kórházak a befogadóképességük határához értek” – figyelmeztetett Matovič.

A miniszterelnök ezért kedden megbeszélésre hívja a tudósok széles csoportját, hogy eldöntsék, miként lehetne javítani a járványhelyzeten. A kormányfő a találkozón arra vár választ, milyen intézkedésekkel lehetne elérni a fertőzöttség csökkentését. A szakembereket egyébként ma kezdték el meghívni a holnapi találkozóra.

Matovič kifejtette, már 9 vagy ha szigorúan vesszük, több mint 7 hete a tudósok ajánlásai alapján hoztak döntéseket, de az előrelépések elmaradnak.

Újságírói kérdésre azt is elmondta, a kereskedelmi egységek és a templomok megnyitását nem tartja reálisnak a jelenlegi helyzetben.

A kormányfő ismét kibújt azon kérdések alól, amely a kormány tagjainak és személyesen az ő felelősségét érintette, s ragaszkodott azon álláspontjához, hogy december óta ő átadta a járványhelyzet kezelését a szakembereknek. Matovič elmondta, hogy Szlovákiában már megszokta, azért is őt hibáztatják, ha rossz az idő. Szerinte mindenkinek tükörbe kell néznie, hogy megvizsgálja, mindig betartotta-e az intézkedéseket, mert ő úgy látja, mindenki részben felelős a kialakult helyzetért.

Az orosz vakcina engedélyeztetése kapcsán hangsúlyozta, ez az egészségügyi miniszter döntésén múlik, ő nem akar rá nyomást gyakorolni.

Közösen is egyeztetnek

Mint kiderült, kedden a három legfőbb közjogi méltóság, Zuzana Čaputová államfő, Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke és Igor Matovič (OĽANO) kormányfő is találkozót tart, melynek témája a koronavírus-világjárvány lesz - számolt be az elnök szóvivője.

A három legfőbb közjogi méltóság az elnöki palotában közösen fogja megvitatni ennek a helyzetnek a belpolitikai és járványügyi vetületét. Az elnöki szóvivő hozzátette: a találkozó munkaértekezlet jellegű lesz, és a média részvétele nélkül valósul meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.