2021. november 26., 15:35

Matovič a járványintézkedések áldozatait sújtaná

Igor Matovič „marketingprofesszor” négy „előadása” az adóreformról első pillantásra kidolgozottnak, logikusnak és ártalmatlannak tűnt. Később aztán kiderült, hogy a látványosan felvezetett adóreform kapcsán a szakembereknek több kivetnivalójuk is van, az utolsó fejezettel pedig egyenesen falba ütközött a pénzügyér.

Matovič
Fotó: TASR

Marián Magdoško, a Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint Matovič már azon az „előadásán” öngólt rúgott, amikor mosollyal az arcán azt állította, hogy az alkalmazottak 99 százaléka nyer a reformokon, miközben a számítások szerint csak azok nyernek rajtuk, akiknek a havi jövedelme kétezer euró felett van. És e fölött az égbekiáltó hazugság fölött a szakszervezetek nem hunyhattak szemet, írja a pravda.sk.

De a bérekről szóló fejtegetésével is megugrasztotta Matovič a vérnyomásunkat. Tele szájjal arról beszélt ugyanis, hogy a fizetési szalagokon mennyivel marad több az embereknek, miközben blokkolja a jövő évi béremeléseket az állami és közszférában. Mindezt persze, az egyre nagyobb áremelkedések mellett!

Na és itt vannak az egyéni vállalkozók, akiknek szintén

nem kellett túl sok fifika ahhoz, hogy megértsék, a pénzügyminiszter közvetve csalóknak kiáltotta ki őket.

Matovič szerint ugyanis az az igazság, hogy nagy részük tulajdonképpen alkalmazott – de velük ellentétben (nem létező) átalányköltségeket számolhatnak el, nevetségesen alacsony adókat és illetékeket fizetve azáltal. A miniszter megfeledkezik azonban az érem másik oldaláról – szinte semmilyen szociális kedvezményük nincs! Ami egyébként a gazdaságunk betegsége. Ez azonban nem orvosolható úgy, amint azt a pénzügyér javasolja, hogy velük együtt egy kalapba rakjuk a valódi vállalkozókat, mert azzal csődbe visszük őket, véli a pravda.sk

Matovič falba ütközött, vajon visszavonulót fúj?

Úgy tűnik Igor Matovičnak elkerülték a figyelmét az összefüggések, főleg a járványügyiek… A legutóbbi adóreformja ugyanis a 400 ezer egyéni vállalkozó ellen irányul. És persze azok családjai ellen.

Matovič ráébredt, hogy egy egyéni vállalkozó kevesebbet fizet az államnak, mint a munkavállaló (logikus, hiszen az egyéni vállalkozónak nincs munkáltatója), és úgy döntött, hogy ezen változtatni fog.

Az egyéni vállalkozóknak eszerint lényegesen több járulékot és adót kellene fizetniük a jövőben. Mindeközben Matovič nyíltan bevallja, nem számol azzal, hogy így több pénz kerül az államkasszába.

A legtöbb kormány ugyanis, amely ezzel próbálkozott, nem járt sikerrel (az egyéni vállalkozók nem képezik ugyanis a társadalom pénzügyi elitjét). Őt csak az elv és az igazságosság érdekli. De nézzük ezt az igazságosságot!

A járványintézkedések a legjobban a szolgáltatóipart, a gasztronómiát, a kiskereskedelmet, a szállásadást és részben az építőiparban dolgozókat sújtották a leginkább. És pontosan ezekben az ágazatokban dolgozik a legtöbb egyéni vállalkozó, pincérek, fodrászok, árusok, kézművesek, írja a postoj.sk.

Több tízezren közülük kénytelenek ideiglenesen eladósodtak, abban a reményben, hogy az állam legalább szimbolikusan kompenzálja őket a veszteségeikért – a hivatalok döntéseiért, amelyek megfosztották őket a bevételeiktől.

És mi erre az állam válasza? Önökkel érzünk, eljött az ideje, hogy jobban megadóztassuk magukat. Mert tulajdonképpen ezt jelentette be a pénzügyminiszter – a járványintézkedések legfőbb áldozatainak – az országos lockdown előestéjén.

Csakhogy jobban aludjon. Soha jobb időzítést! Mivel kicsit már ismerjük a pénzügyminisztert, nyugodtan feltételezhetjük, hogy a szándékait nem is annyira a fennkölt elvek vezérelték, hanem inkább alantasabbak, rosszindulatúak, véli a portál kommentátora.  Matovič valószínűleg az egyéni vállalkozók alatt két embercsoportra gondol. Az SaS szavazókra és az újságírókra, akik közül sokan egyéni vállalkozóként nyújtanak szolgáltatásokat a kiadójuknak. Amit a miniszter végül is el is ismert, amikor azt mondta: idegesítik őt azok a vállalkozók, akik valahol ücsörögnek és „írogatnak”.

Ezek a bűnösök, ezeken kell élesíteni a borotvát. Hogy ezzel további több tízezer a járványintézkedésekkel már egyébként is térdre kényszerített egyéni vállalkozót döngöl a földbe, részletkérdés, divatosan fogalmazva járulékos veszteség.

Matovičcsal csak egy dologban lehet egyetérteni, ha valaki de facto munkaviszonyban áll, és csak formálisan egyéni vállalkozó, azzal foglalkozni kell.

A szabályok megkerülése csökkenti az állam bevételeit. Ugyanez vonatkozik azokra, akik kreatívkodnak a könyvvitellel, és nem fizetnek se járulékot, se adót. De összehasonlítani azokat az egyéni vállalkozókat, akik becsületesen fizetik az illetékeket és az adókat a kifizetett számláik után az alkalmazottakkal és azok „államnak juttatott befizetéseikkel” nevetséges és félrevezető, véli a postoj.sk.

Ami az átalányköltségek összegét és az adó- vagy illetékkulcsokat illeti, ezek kísérletek tárgyát képezték és fogják is képezni, többnyire nem túl produktív kísérletekét. A tökéletesítés egy lépéssel mindig előrébb jár (el sem hiszik, de vannak olyan egyéni vállalkozók is, akik néha „elveszítik” a könyvelésüket valahol a nagymama padlásán). De ha az állam úgy véli, hogy az egyéni vállalkozók meggazdagodtak, és ezért kellőképpen meg kell őket adóztatni, akkor ez így lesz.

A kérdés csak az, hogy ez-e a megfelelő pillanat erre.

Az országos lezárások következő kiadása ugyanis pont az ellenkezőjét mondja. Úgy tűnik, Matovič megint fején találta a szöget…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.