2023. január 9., 19:21

Március elsejétől emelkednek a postai illetékek

Március 1-jétől a Szlovák Posta egyes termékei árának 17 százalékos emelését tervezi.

szlovák posta
Fotó: Archívum

Egyúttal motiválni kívánja az ügyfeleket a levélküldés elektronikus formája, az úgynevezett eFeladólap (ePodací hárok) használatára. A javaslat tárcaközi véleményezési eljárás alatt van.

A javaslat szerint az I. osztályú levelek feladásának ára 20-40 centtel növekszik, a 2. osztályú leveleké pedig 10-20 centtel. Az 1. osztályú levél maximális ára 50 grammig 1,20 euró, 2000 grammig 3,40 euró lesz.

A leggyakrabban használt forma a 2. osztályú levél 50 grammig. A Szlovák Posta ennek a feladási árát 15 centtel emeli, így a maximális ára 90 cent lesz.

Az I. osztályú ajánlott levél 50 grammig 2,50 euróba kerül majd, ha az ügyfél eFeladólapot használ a feladáskor, akkor az ára 40 centtel kevesebb, azaz 2,10 euró lesz.

Az eFeladólap használatakor az ár a papír minden grammja után átlagosan 40 centtel, a csomagok esetében pedig 70 centtel alacsonyabb.

A teljes drágulás 16,91%-ot tesz ki, az eFeladólap használatával az ajánlott küldemények ára 13,39%-kal, a hivatalos küldemények ára pedig 11,63%-kal emelkedik.

Az „ajánlott” szolgáltatás ára 20 centtel emelkedik. A „20 grammig terjedő szórólap” kategóriát törölték, ez is a közönséges levél kategóriába kerül.

Az utolsó árkorrekciót 2022 márciusában hajtotta végre a Szlovák Posta, amely a tavalyi év első felében 11,9 millió eurós veszteséget szenvedett el a szolgáltatásokból, amit elsősorban a kézbesített küldemények mennyiségének csökkenése okozott.

A Szlovák Posta 2023-ban 1,05%-os költségnövekedéssel számol az anyag- és energiafelhasználás növekedése miatt,

elsősorban az energiaárak emelkedése és az elosztás területén hozott intézkedések, főleg a szállítási és egyéb költségek emelkedése miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.