2020. január 31., 05:32
Frissítve: 2020. jan. 31. 11:10

Már Szlovákiában a koronavírus? Két nemrég Kínában járt férfi gyanús tünetekkel ment kórházba Zsolnán

Koronavírus-fertőzés gyanújával ment be az egyetemi kórházba két férfi Zsolnán, közölte a TASR hírügynökség.

Csütörtök éjszaka szigorú egészségügyi előírások mellett szállították át Túrócszentmártonba azt a két, potenciálisan koronavírussal megfertőződött férfit, akik pár órával korábban Zsolnán mentek kórházba.
Fotó: TASR

Mindketten nemrég tértek haza Kínából, a koronavírus-fertőzés tüneteit vélték felfedezni magukon, ezért csütörtökön bementek a kórházba – tájékoztatta a TASR-t Lenka Záteková, a kórház szóvivője.

Megfordultak olyan térségben, ahol megjelent a vírus, légzési nehézségeik vannak”

– tette hozzá a szóvivő.

A két férfi csütörtökön 18 óra körül ment a kórházba. „A portán azt mondták, hogy Kínában jártak és gyanús tüneteket észlelnek magukon. A nővér azonnal izolálta őket, nem kerültek érintkezésbe a többi beteggel” – mondta Záteková.

A Regionális Közegészségügyi Hivatal elrendelte átszállításukat a Turócszentmártoni Egyetemi Kórházba.

Ha hiteles forrásból informálódna a koronavírusról, olvassa el egy magyar kutatóorvossal készült exkluzív interjúnkat: ITT.
A TA3 úgy tudja, a két férfi a túrócszentmártoni kórház infektológiai osztályán fekszik, szigorúan elkülönítve a többi betegtől. A vérmintáikat egy berlini központba küldték, de egyelőre nem tudni, igazolták-e már a koronavírus-fertőzést. A két férfi egyébként jól van, lázuk sincs, tulajdonképpen egy könnyű megfázás tüneteit mutatják.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.