2021. július 30., 15:35

Már az NCZI is készül a harmadik oltási körre

Pavol Capek, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) igazgatója a TASR hírügynökség érdeklődésére megerősítette, az NCZI-nél számolnak a harmadik adag oltás felvételével.

koronavírus Magyarország védőoltás
Fotó: MTI / Rosta Tibor

Capek elmondta, a szervezet már azon dolgozik, hogy megteremtsék a harmadik körös regisztráció lehetőségének technikai hátterét, sőt, már a kiadandó igazolásokról is tárgyalnak. Capek ugyanakkor hozzátette,

döntésre vár, vajon szükség lesz-e rá egyáltalán.

Martin Pavelka, az egészségügyi tárca járványügyi szakembere ma arról beszélt egy sajtótájékoztatón, egyre elkerülhetetlenebbnek látszik, hogy az iskolanyitás, illetve a kollégiumi élet beindulása után ne törjön ki a járvány harmadik hulláma. Ez a szakember szerint elsősorban az oltatlanokat sújtja majd.

Arról egyelőre semmit nem tudni, milyen formában lehet majd igényelni a harmadik oltást, illetve lesz-e rá elegendő oltóanyag, valamint azt sem, jár-e majd plusz előnyökkel, ha valaki nem egyszer, hanem kétszer oltatta be magát.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.