2021. május 11., 11:31

Május 15-től újra szabad az utazás? Turistáknak szánt COVID-szemafor elfogadására készül a kormány

Lassan másfél év bezártság után sokan tűkön ülve várják, hogy külföldre utazhassanak. Szinte mindegy, hogy egy hajdúszoboszlói hosszúhétvége vagy egy egzotikus utazás a Karib-tengeren, szlovák állampolgárok tízezrei várják, hogy elköltsék a karanténidőszakban felgyülemlett pénzüket. Erre talán már a következő hetekben lehetőségük nyílik, ha Ivan Korčok külügyminiszter elképzelései alapján május 15-ével a kormány eltörli a külföldi kirándulásokra vonatkozó tilalmat. 

utazás
Fotó: unsplash.com

Lassan beindul az európai turistaszezon, az egyre kellemesebb időjárás és a melegedő európai tengerek mind több embert csábítanak külföldre. Korábban számos alkalommal foglalkoztunk a témával, néhány EU-s tagállamnak mekkora bevételkiesést jelentett a tavaly "elmaradt" nyár. Görögország és Horvátország például bruttó nemzeti össztermékének alakulásán is megérezte a változást, az uniós statisztikák alapján előbbinek 20, míg utóbbinak 25%-kal járul hozzá éves GDP-jéhez az idegenforgalomra épülő tucatnyi iparág. 

A szlovák külügyminisztérium álláspontja szerint minél hamarabb, de minél biztonságosabb körülmények között kell lehetővé tenni a külföldi utazást. A tárca állásfoglalása szerint akár már most szombattól, azaz május 15-től engedélyezni lehetne a határokon túli kirándulásokat.

Martin Klus államtitkár azt nyilatkozta, intenzíven tárgyalnak az európai országokkal, hiszen az enyhítéseknek csak akkor van értelme, ha azokat össze is hangolják.

A járványügyi szakemberek az előzetes ígéretek szerint ma tárgyalnak a kérdésről, a kormány csak az ő ajánlásuk alapján hoz majd döntést, így a szombati határidő talán kevés lehet. Ráadásul a Sme úgy tudja, hivatalosan még ki sem tűzték a szakmai konzílium újabb ülésének időpontját, így a tilalom feloldása még távolabbra kerülhet. 

A napilap úgy tudja, a turizmusra vonatkozó járványszemafort nem a szlovák szakemberek, hanem az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) állítja össze. A részletekről egyelőre keveset tudni.

Az eredeti szemafort még tavaly decemberben kidolgozták, január elején pedig el is fogadták. Ennek értelmében idén nyáron zöld, narancs, piros és "sötétvörös" fázisba sorolják majd az egyes országokat az elvégzett tesztek pozitivitási aránya, illetve az új esetek számának alakulása alapján. Kérdés, mennyire működik mindez idén nyáron, hiszen számos ország jóval kevesebbet tesztel már, mint korábban, például a szemafor létrehozásakor. 

 

Az aktuális beosztás így néz ki:

térkép
A szemafor aktuális állása. A szürke országokból nincs elegendő adat.

Hogy Szlovákia miként alkalmazza majd a fenti beosztást, azaz milyen feltételekhez köti majd a visszatérést, egyelőre csak találgatni lehet. Elképzelhető, hogy a zöld országokból való hazatérés semmilyen plusz kötelezettséggel nem jár, teszt és karantén nélkül folytathatjuk életünket a nyaralás után. Azt sem tudni, milyen enyhítéseket kapnak a beoltott vagy betegségen átesett emberek. A Sme azt írja, információik szerint a beoltottak minden karanténkötelezettség alól mentesülnek, térjenek vissza bármelyik európai országból.

Hogy lehet manapság utazni?

Csehország

A beutazáshoz elég egy 72 óránál nem régebbi PCR-teszt, esetleg egy 24 óránál nem régebbi antigén-teszt. Karanténkötelezettség nincs, de előzetes regisztráció van. Az erről szóló dokumentumot a határellenőrzés során elkérhetik. 

Ausztria

Jelenleg mindenkinek karanténba kell mennie, aki nem ingázó, átutazó vagy repülőtérre megy. Bécs a hét végére ígért enyhítéseket. Május 19-e után Ausztria is áttér a fent említett szemaforra. Ha Szlovákia addigra "zöld országgá" válik, eltörlik a korlátozásokat, legfeljebb tesztre vagy oltásra lehet szükség. 

Magyarország

Május 23-ig még biztosan az érvényben lévő szabályok maradnak, addig, bár sok a kivétel, nem lehet beutazni Magyarországra. Jelenleg is zajlanak a tárgyalások a magyar és szlovák fél közt arról, kölcsönösen ismerjék el egymás oltási igazolásait. Hasonlót szorgalmaz egyébként a Szövetség is. 

Lengyelország

Szabad a belépés, amennyiben 48 óránál nem régebbi PCR-, vagy antigénteszttel rendelkezünk. Szintén nem kell karanténba mennie annak, akit már beoltottak vagy átvészelte a betegséget.

Olaszország

Az olaszoknál május 15-ével véget ér a kötelező karantén. Jelenleg még ötnapos kötelező szobafogság van érvényben, amelyet egy negatív teszt birtokában lehet elhagyni a határidő letelte után. Szardínián elég egy negatív teszt is, Szicílián pedig az oltási igazolást is elfogadják.

Horvátország

A belépés szabad, ha van egy 48 óránál nem régebbi tesztünk, esetleg megkaptuk a vakcina mindkét adagját. A korlátozások május 15-ig vannak érvényben.

Görögország

Egy 72 óránál nem régebbi teszt, illetve oltás birtokában szabad a belépés, bár előtte regisztrálni kell. A görögök már jelezték, az orosz és kínai vakcinát is elfogadják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.