lapajánló
Patrióták, fizetett felforgatók és a szuverenista baloldali
Magyar7 - 28. száma
2021. január 19., 13:33

Ľubos Blaha és Eduard Chmelár szerződését nem hosszabbították meg a rendőrségi akadémián

A pozsonyi rendőrségi akadémiának a testülete felfüggesztette Ľubos Blaha (Smer-SD) parlamenti képviselő és Eduard Chmelár politikai elemző, volt államfő-jelölt pedagógiai tevékenységét.

Fotó: facebook

Eduard Chmelár szerint a hivatalos álláspont, hogy a járvány miatt spórolni kell a tanárokkal, de valójában mást lát ez mögött.

Elmondása szerint erre azért került sor,

mert túl kritikus a jelenlegi kormánnyal szemben. Chmelár ebben politikai ügyet lát, mivel a főiskolával ezidáig érvényes szerződéssel rendelkezett,  a szerződés lejárta után pedig váratlanul nem hosszabbították meg a szerződését.

Az elemző azt is elmondta, hogy

egy tudományos monográfiát is készít, amelyet a jövő hónapban kell publikálnia.  

A dolog szerinte azért is furcsa, mert az akadémia ez ügyben szerződést is kötött vele, a nyelvi lektorálást és a borító grafikáját is kifizették.

 Melyik főiskola fektetne bele abba a tanárba, akit meneszteni akar?

– tette hozzá Chmelár.

Ľubos Blaha ennél sokkal konkrétabb volt, elmondta, hogy az akadémia a belügyminisztériumi tárcához tartozik, amelyet az OĽaNO vezet.

A politikus szerint a döntés tudatos volt,

az OĽaNO intézte el úgy, hogy Blahát és Chmelárt eltávolítsák, mivel a legnagyobb kormánykritikusok közé tartoznak és a nézeteikkel veszélyt jelentenek a kormányra.

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter csak annyit fűzött hozzá, hogy az egyetem rektora nem hosszabbította meg Chmelár és Blaha pedagógusi szerződését.

Eduard Chmelár az egyetemen államtörténelmet tanított, Ľubos Blaha pedig vendégtanárként tevékenykedett.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.