2021. február 10., 09:09

Lesz-e felvidéki magyar egység és lesz-e vakcina? - Megjelent a Magyar7 hetilap legújabb száma

Többek közt a fenti témákkal is foglalkozik a Magyar7 legújabb, 6. száma. A magyar pártok egyesülési szándéka deklaráltan mindenkinek, gyakorlatilag két pártnak tűnik fontosnak. Legalábbis jelen állás szerint. Ennek a hátteréről ír Kolek Zsolt politikai elemzést. A pandémia elleni küzdelem frontján sem egyszerű a helyzet. Ezt a témát járja körül többek közt Haják Szabó Mária jegyzete és Pomichal Krisztián írása.

Fotó: ma7

A lap nagyinterjújában Juhász György, a komáromi Selye János Egyetem újonnan megválasztott rektora nyilatkozik B. Vida Júliának. A beszélgetésből kiderül, hogy bár üresen konganak az előadótermek, az egyetemen kezdetét vette a nyári szemeszter. Az Selyének stabil a helye az ország intézményei között. Ugyanakkor némi aggodalommal tekintenek az oktatási törvény módosítása elé, amely körül Juhász György szerint még szakmai viták várhatók.

A hetilapban a továbbiakban két publicisztikai írást olvashatunk. Kövesdi Károly jegyzetének témája a népszámlálás, míg Matus Tibor a felvidéki magyar összefogásról (illetve széthúzásról) ír. Ugyancsak Matus Tibor a szerzője annak a cikknek, amely a Köldökzsinór program felvidéki vonatkozásait ismerteti. Szomolai Andrea riportjából megtudhatjuk, hogy a feketenyéki szeméttároló várható bővítésének nem mindenki örül, a befektetésnek vannak nyertesei és vesztesei. A mai népszámlálások előzményeiről ír történelmi tablót Popély Gyula történész.

A kulturális rovatban többek közt egy új zenés, Trianon témáját feldolgozó filmről olvashatunk, amelynek felvidéki vonatkozása is van. Megtudhatjuk, hogy Cziffra György világhírű zongorista centenáriumáról az egész zenei világ koncertekkel és rendezvényekkel emlékezik meg, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. Lacza Tihamér kultúrtörténeti cikkében egy homonnai születésű tudósról olvashatunk.

A lap régiós rovatában ezúttal elsősorban a Felvidék különböző tájain található példaértékű vállalkozásokról, érdekes emberekről, sorsokról szóló tudósításokat találunk. Radi Anita annak járt utána, hogyan viszonyulnak a járványügyi rendeletekhez a fővárosi celebek, míg a többség igyekszik betartani a rendet. Nagy-Miskó Ildikó tollából egy gútai vállalkozó házaspár portréját olvashatjuk. Fábián Gergely egy falugazdásszal és egy gazdával járja körül, milyen helyzetben van Gömörben a juhtenyésztés napjainkban. Agócs Szvorák Emese a Csemadok-életműdíjas Petro Lajos portréját rajzolja meg, Virsinszky Tamás pedig arról tudósít, hogy újabb szintet lépett a hanvai Fészek kiállítóterem, ahová „hazatért” a falu szülöttének, Tóth Elemérnek a könyvtári hagyatéka. Zsebik Ildikó a Bodrogközben fekvő Battyán kisiskolájának igazgatójával készített beszélgetést.  A fényképezés több mint hobbi – állítja Cséfalvay Á. András dunaszerdahelyi fotós, akivel Reczai Lilla beszélgetett. Bokor Klára egy olyan vállalkozást mutat be, amelyet senki sem szívesen látogat meg, de előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz. A portréban egy temetkezési vállalkozás mindennapjaiba nyerünk betekintést. Vidámabb témát kínál Kaszmán Zoltán, aki ezúttal egy lévai kozmetikai szalonba nyitott be. Hogyan süt-főz egy gasztroújságíró. Megtudhatjuk, ha elolvassuk Szomolai Andrea írását.

A hetilap Kávézó rovatában Domonkos Andor kutatóorvos e heti cikkében az alattomos prosztatarák felismerésének a fontosságára hívja fel a figyelmet, míg Pleva László állatorvos a májmételyről írt cikkének második, befejező részét olvashatjuk.  

A Barangoló rovatban Varga Róbert thaiföldi utazásának (A hervadó mosoly országa) második részét találjuk, míg Rajkovics Péter arról ír, hogy sztárok érvényesülésében a nyelvtudás nem jelenthet akadályt. Az Íz-lelő rovatban Vass Laura egy közkedvelt étel receptjét kínálja, az autós rovatban pedig Vas Gyula mutat be egy BMW-típust.

Az UEFA végképp lenullázza a keleti focit? teszi fel a kérdést a sportrovatban Rajkovics Péter, aki meg is adja a válaszokat. Rajkovics György ezúttal a a fiatal tehetségek érvényesüléséről és/vagy elkallódásáról ír. A cikk címe: Utánpótlás, vagy akikben hiszünk.

A hetilapból természetesen ezúttal sem hiányzik a szokásos heti tv-műsor és a keresztrejtvény. A hetilap hátsó borítóján ezúttal a nagyabonyi Szentháromság-templomot találjuk.

Ne feledjék: ha még nem előfizetői, a postahivatalokban is megvásárolhatják a Magyar7-et, a felvidéki magyarok közéleti hetilapját!
Megosztás
Címkék