Legfeljebb négy alelnöke lehet a megyefőnököknek Szlovákiában
A szlovák kormány szerdai ülésén jóváhagyta a megyei önkormányzatokról szóló törvény módosítását, amely nemcsak a megyefőnököket helyettesítő alelnökök számát maximalizálja, hanem szigorítja az összeférhetetlenségi szabályokat is. A jövőben egyértelmű hierarchia lép életbe a megyék vezetésében, miközben a megyei és helyi képviselőkre is szigorúbb megkötések várnak a különböző intézményvezetői posztok betöltésénél.
A belügyminisztérium által kidolgozott, és a kabinet által rábólintott jogszabály-módosítás értelmében a jövőben a megyeelnököket legfeljebb négy alelnök képviselheti. A tárca ezt a korlátozást azzal indokolta, hogy a felső határ meghúzása reálisan tükrözi a szlovákiai megyék eltérő méretét, lakosságszámát és társadalmi-gazdasági igényeit, miközben gátat szab a tisztségek indokolatlan halmozásának.
A törvénymódosítás egyik legfontosabb újítása az első alelnöki poszt intézményesítése. Ennek célja, hogy a megyefőnöknek világosan ki kelljen jelölnie a helyettesítési hierarchiát arra az esetre, ha valamilyen okból kifolyólag nem tudná ellátni a feladatait, vagy tartósan távol maradna. A minisztérium szerint ezzel a lépéssel megelőzhetők az alelnökök közötti esetleges hatásköri konfliktusok, és minden körülmények között garantálható a hivatal vezetésének és működésének folytonossága.
A jogszabály jelentősen kiterjeszti a megyefőnöki tisztséggel összeférhetetlen funkciók körét is. Az új előírások értelmében a megye első embere a mandátuma idején nem tölthet be vezető beosztást az államigazgatási szerveknél. A szaktárca rámutatott, hogy a potenciális érdekellentéteken túl kőkemény gyakorlati okai is vannak a szigorításnak. A megyeelnöki tisztség teljes embert kíván, ahogyan egy állami hivatal – például egy szolgálati hivatal főtitkári vagy elöljárói – vezetése is folyamatos, megszakítás nélküli rendelkezésre állást igényel.
A javaslattevő szerint a két poszt egyidejű betöltése fizikailag és mentálisan is megvalósíthatatlan anélkül, hogy valamelyik feladatkör ne szenvedne csorbát, ami teljességgel ellentmond a jó és hatékony kormányzás elvének.
A módosítás nem áll meg a megyefőnököknél, az összeférhetetlenségi szabályok szigorítása a megyei és a helyi önkormányzati képviselőket is utoléri. A jövőben a képviselők nem lehetnek olyan költségvetési, járulékos vagy közhasznú szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetek statutáris képviselői (igazgatói), amelyeket az a megye vagy település alapított, ahol a mandátumukat gyakorolják. Ez a lépés egyértelműen a politikai és a végrehajtói hatalom szétválasztását, az összeférhetetlenség elkerülését, valamint a közpénzek átláthatóbb felhasználását hivatott szolgálni.