2024. május 27., 11:27

Langyos az EP-kampány, a szavazók is belefáradtak a sok választásba - véli a politológus

Egyelőre langyos az EP-választási kampány, részben azért, mert az emberek is belefáradtak a sok választásba, hiszen szűk háromnegyed éven belül a júniusi lesz a harmadik voksolás – vélekedik Juraj Marušiak politológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa.

európai parlamenti választások
Fotó: TASR

A szavazás közeledtével azonban nyilván még élénkül a kampány. A pártok támogatottságában egyelőre nem látni jelentős elmozdulásokat a parlamenti választáshoz képest.

Részben a kormányfő elleni merénylet miatt is haloványabb a kampány

– tette hozzá Marušiak a TASR-nek. Emellett Szlovákiában hagyományosan alacsony a részvétel az EP-választásokon. A szintén alacsonynak számító 2019-es részvételi csúcsot alighanem csak nagyon nagy erőfeszítések árán lehetne túlszárnyalni, feltehetően az volt az elérhető részvételi maximum, ezért sem erőlködnek annyira a pártok – folytatta a politológus.

Szerinte a Robert Fico kormányfő elleni merénylet a Smer-SD támogatottságát növelheti és az ő táborát mozgósíthatja, de rendkívüli átrendeződésre nem számít.

Az eddigi egyetlen változás a parlamenti választáshoz képest az SNS visszaesése, helyette a Republika szerezne mandátumot

– mutatott rá Marušiak. A májusi felmérések szerint a választók két fő táborra osztódva a Smer-SD és a PS mögött sorakoznak fel, a Hlas-SD támogatottsága pedig erősen apadni kezdett.

23 párt és egy választási koalíció indul Szlovákiában az EP-választáson. A lakosság 15 EP-képviselőt választ, öt évre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.