2020. június 30., 12:39

Krajniak: az elmúlt 100 napban rengeteg embernek segítettünk

Milan Krajniak (Sme Rodina) munkaügyi miniszter is értékelte tárcája első 100 napját. A miniszter prioritása az volt, hogy megoldást találjanak, miképp segíthetnek az embereknek a koronavírus-járvány idején.

201803111734400.krajniak.jpg

A következő időszakban a minisztérium a gondozásra szorultak finanszírozásának megoldását, illetve a nyugdíjrendszer megreformálását tűzte ki célul.

A munkaügyi minisztérium kiszámította, hogy több mint 499 millió eurót fizettek ki 100 nap alatt, amivel több mint egymillió embernek segítettek, néhányuknak több hónapon keresztül. Krajniak szerint ez elmúlt néhány hónapban rengeteg ember kapott anyagi támogatást, elmondása szerint naponta 10 000 embernek biztosítottak 5 millió eurót.

Krajniak elmondta, hogy pénzügyi támogatásokat biztosítottak a családoknak, a szociális szolgáltatást nyújtó intézményeknek, a munkáltatóknak, az önálló vállalkozók számára, és azoknak, akik jövedelem nélkül maradtak. A miniszter szerint a munkaügyi hivatalok még nem voltak felkészülve egy ilyen nagy összegű támogatás kifizetésére, de annak ellenére ez az egyetlen olyan állami infrastruktúra, amely képes pénzt biztosítani az embereknek.

Eddig több mint 200 000 családnak, több mint 500 000 alkalmazottnak és 75000 vállalkozónak segítettünk, összességében legalább fél millió eurós támogatást nyújtottunk az embereknek

-mondta Krajniak.

Több mint 114 millió eurót fizetett a minisztérium a családoknak.

A források elsősorban a kiterjesztett betegápolásra irányultak, amelyeket a gyermekes szülők, az óvodák, iskolák és bölcsödék bezárása során vehettek igénybe. A kifizetésük a nyári hónapokban is folytatódik. Azok a szülők kapnak anyagi támogatást, akiknek a gyermekeit nem tudják elhelyezni az egyes intézményekbe, vagy nem szeretnék a közösségbe engedni a gyerekeiket.

A minisztérium védő-és fertőtlenítőszereket is biztosított a szociális szolgáltató létesítményekbe, a gyermekek és családok központjaiban, valamint növelte a szolgáltatások felé nyújtott hozzájárulásokat. Összességében több mint 10 millió eurót költöttek a szociális szolgáltatási létesítmények megsegítésére, valamint az ügyfelek és alkalmazottak védelmére.

Több mint 375 millió eurót fordítottak munkahelyek megteremtésére és a munkaerőpiac támogatására.

A minisztérium elkövetkezendő fő kihívásai közé tartozik a munkaerőpiac stabilizálása, illetve a munkahelyek megőrzése, amely a ,,kurzabeit bértámogatási rendszer bevezetéséhez kapcsolódik. Ez egy olyan rendszer, amelyben az alkalmazottak rövidebb ideig dolgoznak, a jövedelemkiesést pedig az állam váltja fel. A munkáltató ezáltal vállalja a munkahelyek fenntartását.

A nyugdíjrendszer reformja szintén prioritást élvez, amelynek köszönhetően a minisztérium biztosítani kívánja a nyugdíjpillérek megtakarításainak a fenntarthatóságát és felértékelődését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.