2020. november 27., 08:30

Közel tíz órán át hallgatták ki Jankovskát

Csütörtökön hallgatta ki Monika J. volt igazságügyi államtitkárt a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója. Jankovskát korrupcióval gyanúsítják. Az ügyvédje, Peter Erdős elmondta, a kihallgatását két napon át tartott. „Minden elhangzott, amit a nyomozó tudni akart, a védelem kérdéseket tehetett fel" - mondta Erdős.

Fotó: TASR/AP

Az ügyvéd közölte, a Monika J. vallomásával kapcsolatos további eljárásról a bűnüldöző szervek döntenek. „Ez attól függ, hogyan fogja értékelni a vallomást a nyomozó és az ügyész" - magyarázta Erdős. Az ügyvéd arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy Monika J. bevallott-e más bűncselekményeket a csütörtöki kihallgatás során.

Ehhez részletesen kellene beszélnem arról, mi áll a jegyzőkönyvben, de ezt nem tehetem"

- mondta.

Erdős nem volt hajlandó beszélni a kihallgatás első napján készült jegyzőkönyvről, amelynek tartalmát több média is közzétette, és amelyben az áll, hogy Monika J. bevallotta, hogy kapcsolatban állt Marian K. üzletemberrel, és hogy beavatkozott az ügyeivel kapcsolatos bírósági döntésekbe. „Nem tudok válaszolni, mert különben arról kellene beszélnem, mi áll a jegyzőkönyvben. Ismétlem, amit már elmondtam, hogy nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy az a vádiratban olvasható, például a televíziós váltók ügyében. A médiában közzétett jegyzőkönyv tartalmát nem kommentálom. Ez az eljárás nem nyilvános. Arra sem akarok reagálni, ami a sajtóban megjelent, és azt sem figyelem, ami az interneten kering "- tette hozzá Erdős.

Monika J. ellen korrupció gyanúja miatt indult eljárás. A Vihar rendőrségi akció során vették őrizetbe. A Szélvihar akció során további gyanúk merültek fel vele kapcsolatban.
 
Megosztás
Címkék