2020. október 20., 11:35
Frissítve: 2020. okt. 20. 13:08

Kormányfői sajtótájékoztató: Nem kötelező a tesztelés, de aki nem megy el, azt tíz napra házi karanténba küldik

A kormányhivatalban adott a délelőtt folyamán sajtótájékoztatót Igor Matovič kormányfő és minisztere, Marek Krajčí. Szokás szerint az újságírói kérdések során derültek ki a legérdekesebb részletek, például az OĽaNO néhány tagja is segít lebonyolítani a tesztelést, a tárcavezető is ott lesz az egyik helyiségben.

Fotó: TASR

A sajtótájékoztatót az egészségügyi tárca vezetője nyitotta, aki őszinte részvétét fejezte ki a tegnap koronavírusban elhunyt orvos családjának, majd hozzátette, ő és a kormányfő is azon dolgozik, hogy az ehhez hasonló szerencsétlen eseteket minimalizálni lehessen. 

Krajčí jól láthatóan megrendült a haláleset miatt.

Közölte, azért vannak ma itt ezen a sajtótájékoztatón, hogy bemutassák, a kormány rendelkezik azokkal az elképzelésekkel, amelyek szükséges ahhoz, hogy megállítsák a járványt. A tömeges tesztelés éppen egy ilyen eszköz. A miniszter arra kérte az orvostársadalmat, álljanak mellé a barikádok tetején, segítsenek elvégezni a következő hétvégén a tömeges tesztelést a kijelölt járásokban, majd a rákövetkező héten az egész országban.

Segítsenek Szlovákiának!

- fogalmazott a miniszter.

A hivatalos kormányzati koronavírus-honlapon várják a gyakorló orvosok és az orvosi egyetemek ötödikes, illetve hatodikos hallgatóinak, illetve az egészségügyi főiskolákon tanuló felsőbb évfolyamok diákjainak jelentkezését.

A Szlovák Nemzeti Felkelés idején is bizonyítottuk, képesek vagyunk az együttműködésre, legyen ez most is így!

Ezután az igen furcsa megjegyzés után Igor Matovič lépett a mikrofonhoz. A kormányfő a részvétnyilvánítást követően a felelőtlen állampolgárok heveny ostorozásába fogott. Elmondta, pontosan tudjuk, mi következik, ha nem fog össze az ország, azt is tudjuk, mikor. Csehország ott lebeg előttünk példaként!

A kormányfő élesen kritizálta azokat a "cinikus kommentelőket", akik a közösségi oldalon azt firtatták, vajon hol járhatott a betegségben elhunyt orvos.

Mindannyiunk felelőssége, hogy megállítsuk a járványt - fogalmazott, s mindannyiunk felelőtlensége vezethet az árvai orvos halálához hasonló tragédiákhoz.

A sajtó legfontosabb kérdései

Hány egészségügyi szakember hiányzik?

A kormányfő erre nem válaszolt, de elmondta, mennyire van szükségek. Körülbelül ötezer mintavételi helyre kell szakember, egyenként négy-négy. Tehát húszezer egészségügyi szakemberre van szükség. 19 ezer, orvos, 34 ezer nővér, több ezer tanuló, illetve több ezer ember a hadsereg kötelékéből áll jelenleg rendelkezésre, közülük biztosan találnak elég embert - közölte a kormányfő.

Kapnak-e pluszpénzt ezek a szakemberek?

Héteurós órabérre, illetve rizikópótlékra számíthatnak, aszerint, hány pozitív esettel kerülnek kapcsolatba. Ez pozitív esetenként húsz eurót jelent azoknak, akik fertőzött személy mintáját veszik le. 

Érdekes kérdés, s nem egyértelmű a kormányfő szavaiból, hogy mi alapján derül majd ki, éppen melyik szakember vette le az adott mintát? A több millió ember esetében ezt az adatot is elkönyvelik majd? Egyelőre nem tudni!

Kötelező lesz a tesztelés?

Tegnap többé-kevésbé megegyeztek mindenben, de ennek eredményét közösen kell bejelenteniük - fogalmazott a kormányfő, de a következő újságírói kérdésre végül is elárulta,

önkéntes lesz a tesztelés. Aki nem megy el a tesztre, az tíz napra kötelező házi karanténba vonul.

Kötelezik az orvosokat, szakembereket arra, hogy segítsenek?

Krajčí szerint erre nem lesz szükség, bíznak abban, elegen lesznek az önkéntesek.

Van-e B-terv?

Van C is! - reagált a kormányfő.

Lesz-e mobil tesztelőállomás is?

Ezt a hadsereg illetékesei válaszolhatják meg, de igen, lesznek. Például a nagyobb roma telepeken. A részleteket erről és más témákról is a következő napokban közli a kormány.

Jár-e kártérítés azoknak a szakembereknek, illetve családjuknak, akik esetleg megbetegszenek vagy meghalnak a tesztelés során?

Ez a kérdés nem időszerű, nem szabad politikai kérdést csinálni belőle. A kormányfő úgy fogalmazott, tervben van, hogy a kártérítést törvény is biztosítsa.

A hatóságok az utcán elkérhetik majd tesztelés során kapott igazolást? 

Igen, például így is lehet majd ellenőrizni azt, ki vett részt a teszten és ki nem - közölte a kormányfő. Akit rajtakapnak, hogy teszt nélkül mozog az utcán, az 1600 eurós büntetést kaphat.

Aki nem bízik az államban, nincs semmi gond, szabadon dönthet arról, hogy letesztelteti magát egy magánlaboratóriumban. 

Ha van negatív tesztünk, az legfeljebb milyen öreg lehet ahhoz, hogy szabadon mozoghassunk?

A kormányfő szerint nincs értelme diszkriminálni, az adott szombat reggeltől számítják majd a tesztek érvényességét.

Mi lesz a gyárakkal, üzemekkel?

Matovič szerint több ezer munkaadó van az országban, mindenkivel nem lehet egyeztetni. Mindegyiküknek érdeke, hogy a munkavállalóik felelősségteljesen viselkedjenek, az ő feladatuk tehát, hogy meggyőzzék az embereiket, tartsák be az előírásokat, menjenek el a tesztelésre.

Az árvai tömeges tesztelés lesz a főpróba, az ottani tapasztalatok alapján finomítanak majd a részleteken, de az elv marad, azzal a kormány minden tagja egyetért. Meg kell védeni a felelőtlen állampolgároktól azokat, akik betartják az előírásokat. A köztársasági elnök asszony is egyetért ezzel.

Lesz pozitív motiváció is?

A kormányfő szerint a házi karantén sem negatív motiváció. Valakinek fontos a mozgásszabadság, valakinek nem annyira. Minél hamarabb meglépjük a szükséges intézkedéseket, minél hamarabb leteszteljük az országot, annál hamarabb lehetünk újra szabadok. Ennél jobb motiváció nem kell! - fogalmazott a miniszterelnök.

Ha az árvai tesztelés negatív tanulságokkal szolgál, mi történik majd?

A kormányfő bele sem akar gondolni abba, az árvaiak ne vennének részt tömegével a tesztelésen. Ott már annyira rossz a helyzet, hogy el sem tudja képzelni ezt. A Tőketerebesi járásban, arányosan, például rosszabb a járványhelyzet, mint az Egyesült Államokban valaha volt.

A világ legjobb tesztjeit vettük meg!

- mondta el a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a tesztek mennyire megbízhatóak. Nem kell hinni azoknak, akik telesírják a médiát azzal, hogy nem megbízhatóak a tesztek, csak azért, mert utálják Matovičot - fogalmazott a kormányfő.

Miért nem mondják el, mi lesz a B-terv?

Tényekről kell beszélnünk, hagyjuk a spekulációkat - mondta Matovič. Bíznak az orvosokban, bíznak abban, önkéntes alapon is meg tudják oldani a tömeges tesztelést. 

Tulajdonképpen kijárási tilalmat jelent majd, ha nincs tesztünk. Milyen törvényi alapja van ennek?

A kormányfő szerint ez ugyanazon az alapon működik majd, mint az alkoholszonda. Nem kötelező megfújni, de, ha nem tesszük meg, automatikusan jön a büntetés.

Hol lesz a konkrét tesztelés helyszíne?

Lehetőség szerint a szabad ég alatt.

Mi lesz a tíz és tizennyolc év alatti gyerekekkel?

A tíz év alatti gyerekeket nem tesztelik, a tíz és 18 év közötti fiatalokat igen. Ha pozitívak, maradnak otthon a szüleikkel. 

Arra sajnos nem tértek ki a sajtótájékoztatón, ha egy adott háztartásban negatív és pozitív személy is van, akkor mindenkinek otthon kell-e maradnia. A logika azt diktálná, igen. Ezzel viszont az a gond, hogy a vártnál jóval több ember esik majd ki a munkaerőpiacról.

Miért van az elmúlt napokban kevesebb teszt?

A kormányfő szerint nincsen, a hét adott napjait érdemes összehasonlítani. Egyre nő az elvégzett tesztek száma.

Kiderült, a hétvégén Igor Matovič is segít majd az árvai mintavételezésben.

A második hullámban is ilyen sokat kell majd várni a különbérek kifizetésére, mint tavasszal?

Nem, gyorsan és flottul megy majd a kifizetés. A munkaadóknál már ott a pénz, az első hullám idején végzett munkát heteken belül megfizetik, a másodikra viszont már biztosan nem kell ennyit várni.

Kap-e betegsegélyt (PN-t) az, aki nem vesz részt a tesztelésen és emiatt marad otthon?

Nem, valószínűleg nem. Aki pozitív minta miatt marad otthon, az igen.

Mi lesz a börtönökkel?

Nem visszük az elítélteket a lipótvári alapiskolába!

- mondta mosolyogva a kormányfő. A szabadságvesztésüket töltőket helyben tesztelik le. Sőt, tervben van az is, a nagy gyárak alkalmazottait is helyben tesztelnék le.

Az ismételt, második teszt ugyanott lesz?

A polgároknak lehetősége van az első körben az egyik, a második körben egy másik helyen leteszteltetnie magát.

Ez megint egy újabb fontos kérdést felvet. Hogyan fogják majd kiszámolni, hány embert várnak egy adott helyre, ha nem tudni előre, ki hol tesztelteti magát? Arra ugyanis a kormányfő nem tért ki, lesz-e kötelező előregisztráció. Anélkül félő, káoszba fullad az egész tesztelés.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.