2022. február 9., 10:27

Könnygázt is bevetettek a védelmi szerződés ellen demonstráló tüntetőkkel szemben

A tegnap esti demonstráció során a rendőrség kényszerítő eszközöket, többek között könnygázt is bevetett azokkal a tüntetőkkel szemben, akik a védelmi szerződés megszavazása ellen tiltakozva vonultak a parlament elé. 

A demonstrálók a szlovák-amerikai védelmi szerződés ellen tiltakoztak
A demonstrálók a szlovák-amerikai védelmi szerződés ellen tiltakoztak
Fotó: TASR

A TASR tájékoztatása szerint a hatóságok egy tüntetőt állítottak elő. A rendőrségi szóvivő Michal Szeiff azzal magyarázta a kényszerítő eszközök használatát, hogy néhány tucat tüntető megpróbált erőszakkal bejutni a parlament épületébe. 

Szeif közölte, személyi sérülés nem történt. Sem a rendőrök, sem a tüntetők közül nem sérült meg senki.

Egy személyt azért állítottak elő, mert nem volt hajlandó engedelmeskedni a rendőri felszólításnak. A fővárosi rendőrség egy kihágás miatt is eljárást indított kedden, ugyanis a tüntetés szervezői engedély nélkül állítottak fel egy színpadot. 

A rendőrség tájékoztatása szerint szerdán újabb tüntetésre kerülhet sor, az általuk kiadott közleményben az áll, nagy erőkkel készülnek a demonstrációra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.