2021. december 15., 07:51

Kollárék nélkül ment keresztül a törvényhozáson a kórházreform

Ugyan nem jelentős többséggel, de jóváhagyta a parlament az egészségügyi reformot. A 146 jelenlévő képviselőből összesen 76-an szavaztak mellette. Ez a kormánykoalíció első nagy reformja, amit sikerült keresztülvinni a parlamenten annak ellenére, hogy a koalíciós Sme rodina nem támogatta azt.

Rozsnyó, kórház, rozsnyói kórház
Fotó: Fábián Gergely

A kórházak 1989 óta lényegében változatlan és a szakemberek, illetve a közvélemény által is bírált rendszere így most alapvető változáson megy keresztül. A kórházhálózat reformja a helyreállítási tervnek is kiemelt részét képezi, s a törvény elfogadásával lehetővé vált, hogy európai pénzekből új kórházakat építsenek, és a meglévő egészségügyi létesítményeket jelentős felújításoknak vessék alá. A törvényt még Zuzana Čaputová államfőnek is alá kell írnia.

A kormányjavaslatot az OĽaNO, az SaS és a Za ľudí klubjának megmaradt képviselői segítségével fogadták el. A szavazás azt is megmutatta, hogy bizonyos esetekben a koalíció képes Boris Kollár mozgalma nélkül is kormányozni. A mérleget a kormányoldalra az billentette, hogy a Progresszív Szlovákia két képviselője is a törvényjavaslat mellett szavazott, illetve az is, hogy a Smer három képviselője nem volt jelen a szavazáson, így az ellene szavazók gyakorlatilag 3 szavazatot veszítettek.

A koalíción belül viták előzték meg a szavazást, amelyek nem minden esetben voltak tárgyilagosak,

Boris Kollár és a képviselői több hétig járták a régióban lévő kórházakat, sajtótájékoztatókat tartottak, amelyeken elsősorban arról beszéltek, hogy a kórházak megszüntetése ellen vannak. Hasonló álláspontot képviselt a reformmal kapcsolatban az ellenzéki Peter Pellegrini Hlas pártja is.

A reform nem szüntet meg kórházakat – ígéri a miniszter

Jana Ježíková egészségügyi államtitkár szerint a reform értelme, hogy elérhetőbb és színvonalasabb egészségügyi ellátásban részesüljön a beteg. Ezenkívül nagyobb hangsúlyt kell fektetni a betegek utókezelésére is, hogy például ne kelljen újra műtétre menniük, és meg kell erősíteni a sürgősségi ellátást is.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter korábban és most is hangsúlyozta, hogy a reform nem zár be kórházakat, csak néhány helyen megváltozik a kórházak profiljaváltozik.

Az még egyelőre nem dőlt el, hogy pontosan melyik kórházak esetében változik a profil – az egészségügyi tárca a konkrét listát csak 2022 végén hozza nyilvánosságra.

Richard Raši független képviselő a parlamenten kívüli Hlas pártból azonban azt állítja, a tárca elemzéséből az következik, hogy hogy 10 729 akut kórházi ágy szűnik meg. „Valóban készült egy előzetes lista 22 kórházról, ahol megszűnnek az akut, azaz sebészeti, gyermekgyógyászati, nőgyógyászati, belgyógyászati, neurológiai és más ágyak, s csak az utókezelő és rehabilitációs ágyak maradnak meg" - mondta.

Ebben a formában az orvosi szakszervezetek és a egyes önkormányzatok is ellenezték a kórházreformot.

Ján Lunter, Besztercebánya megyeelnöke például Boris Kollárral tarott közös sajtótájékoztatót, még a szavazás előtt. Peter Visolajský, az orvosi szakszervezetek elnöke pedig azt állította, ígéretet kapott arra, hogy a kórházi ellátáshoz való hozzáférhetőséget egy módosító indítvány benyújtásával oldják meg. Erre azonban nem került sor.

Az első gyakorlati változásokat csak 2024-ben érezzük meg

Az elmúlt 17 év legnagyobb kórházreformja több területen is változást hoz, ezeket azonban csak fokozatosan érezzük majd meg. A reform alapján a kórházak, programok és egészségügyi szolgáltatások szintjeit öt kategóriába csoportosítják, az I. kategória lesz a legalacsonyabb az V. pedig a legmagasabb szint.

A módosítás értelmében az egészségügyi minisztérium szintenként kategorizálja a programprofilt, az egészségügyi szolgáltatás meghatározásának módját és a szolgáltatások listáját. Minden szolgáltatásnál meghatározza az egészségügyi programba való besorolást, és az egészségügyi szolgáltatás szintjét is, valamint a megjelölését, hogy kötelező, nem kötelező vagy kiegészítő szolgáltatásról van-e szó.

300 perc alatti maximális elérhetőség

A kórházhálózat kialakításának feltételei: a földrajzi elérhetőség, a biztosítottak száma a kórház vonzáskörzetében és a minimális ágyszám. Az V. szintű kórházak esetében például a kórház vonzáskörzetében élő biztosítottak 90%-ánál a kórházba érés maximális ideje 300 perc lehet, 1,5%-uknál 350 percnél hosszabb ideig is tarthat. A kórház vonzáskörzetében élő biztosítottak száma ennél a szintnél legalább 5 millió.

A III. szintű kórházaknál a biztosítottak nagy részének 60 perc alatt meg kell tudnia közelítenie a kórházat, minimális részének pedig 90 perc alatt. Ennél a szintnél a kórház vonzáskörzetében legalább 450 ezer és maximum 900 ezer biztosított lehet.

A jogszabály szankciókat is előír, ha az intézmény nem felel meg a követelményeknek, és nem kerül sor a hiányosságok kiküszöbölésére. De rögzíti az egészségbiztosító kötelezettségeit is, amelynek az intézményi ellátás igénybevételére vonatkozó adatokat minden biztosított után rendszeresen meg kell küldenie az egészségügyi tárcának.

Az átmenetei rendelkezések közé bekerült az is, hogy a kormány indokolatlanul és aránytalanul nem módosíthatja a kormányrendeletben meghatározott férőhelyek számát. 2022. január 1-jétől 2030. december 31-éig a minimális férőhelyszám évente legfeljebb 1000-rel változhat.

Az ágyszám-változtatás során figyelembe kell venni a járóbeteg-ellátás és az intézményi ellátás elérhetőségét a kórház vonzáskörzetében”

– áll az elfogadott anyagban. Vagyis az akut ágyszám újraprofilálására nem kerülhet sor addig, amíg ténylegesen meg nem nő a járóbeteg-ellátás kapacitása.

A világjárvány előtt kihasználatlan betegágyakat elemzések és adatok alapján néhány éves horizonton olyan más típusú ellátásra használják ki, ami több beteg számára hiányzik, és nehezíti a visszatérésüket a normális életbe. A tárca tájékoztatása szerint az orvosok, ápolók és más egészségügyi szakemberek a reformnak köszönhetően az új készülékekkel nagyobb csapatokban dolgoznak majd, ahol megfelelőbb módon kezelhetik a szövődményes betegeket.

A kórházhálózat optimalizálása egy szélesebb körű reformcsomag részét képezi, és a történelem legnagyobb, mintegy egymilliárd eurós befektetési eszköze kötődik hozzá.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.