2022. február 9., 12:17

Kollár törvényt is módosítana, hogy ne kelljen mindenszentek hétvégéjén választanunk

Korábban megírtuk, hogy a most először egyszerre megrendezésre kerülő helyhatósági és megyei választásokat csak egyetlen időpontra, október 29-ére van lehetősége kitűzni a házelnöknek. Már, ha Boris Kollár betartja a hatályos törvényeket.  

boris kollár
Fotó: TASR/AP

Nos, a házelnök törvény szegni nem akar, de már jelezte, a választási törvény módosítása nem lenne ellenére. Kollár szerint mivel mindenszentek hétvégéjére esne a választás (október 29-e természetesen szombati nap), ezért szükséges lehet, hogy a hatályos törvényeket módosítva egy héttel későbbre vagy korábbra időzítsék azt. A TASR tájékoztatása szerint a házelnök már beszélt is erről Roman Mikulec belügyi tárcavezetővel, szerinte reális esély van arra, hogy módosítsanak a törvényen.

Kollár szerint az embereknek mindenszentek és halottak napja idején családjukkal és elhunyt szeretteikkel kell foglalkozniuk, nem szabad őket politikával terhelni. 

Az ország történetében idén először egy napon rendezik az önkormányzati és a megyei választásokat is, azaz nem csak polgármestert és önkormányzati képviselőket választunk aznap, hanem megyeelnököt és megyei képviselőket is.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.