Kolíková: Ha júniusig Tomáš Lehotský nem lesz a parlament alelnöke, akkor nem fogunk szavazni a törvényjavaslatokra
Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter szerint, ha júniusig nem választják meg Tomáš Lehotský (Za ľudí) parlamenti képviselőt a parlament alelnökének, akkor a párt több forgatókönyvet is el tud képzelni a jövőre nézve.

Kolíková ezt a Ta3 politikai vitaműsorában jelentette ki. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a jövőben ő vezesse a pártot, azonban több megfelelő jelöltet is megemlített. Többek között Juraj Šeligát, a párt alelnökét.
A Za ľudí jövőjéről elmondta, hogy
a következő tisztújító kongresszuson el kell dönteni, hogy milyen irányultságot vesz fel a párt.
Azzal kapcsolatosan, hogy Tomáš Lehotskýt nem választották meg a parlament alelnökének, nem a koalíciós partnerek bizalmát kérdőjelezi meg,
de erről mindenképpen kell beszélni a koalíciós tanácson.
Elmondása szerint nem lehet úgy tenni, mintha ezen az ügyön kívül ne lenne más problémája a koalíciónak, de úgy sem, mintha minden rendben menne.
Arra a kérdésre, hogy kilépnének-e a kormányból, ha Lehtoskýt nem választanák meg, azt válaszolta, hogy ez egy nagyon súlyos kijelentés volna, de mint mondta, mindent elképzelhetőnek tart.
Kolíková kijelentette,
előfordulhat, hogy amíg nem szavazzák meg Lehotskýt a parlament alelnökének, egyetlen törvényjavaslatot sem szavaznak meg.
A párton belüli problémákról diplomatikusan nyilatkozott, bizonyos mértékben dinamikusnak nevezte a folyamatot. Kolíková hozzátette, még korainak tartja kinyitni azt a témát, hogy esetleg ő lenne a Za ľudí elnöke, de elmondása szerint több kollégája is változást szeretne a párton belül.