2020. december 2., 08:23

Kizárnák a néppártból Deutsch Tamást - nem lehet ám akármit mondani

A Magyar Nemzet információi szerint az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában kezdeményezés indult Deutsch Tamás kizárására a politikus egy friss nyilatkozata miatt. A Fidesz-alapító szerint mindez tökéletesen megmutatja, miért kell nemet mondani a brüsszeli jogállamisági mechanizmusra.

Deutsch Tamás
Deutsch Tamás
Fotó: Fidesz.hu

A Magyar Nemzetnek a kizárási kezdeményezéssel kapcsolatban Deutsch Tamás úgy fogalmazott:

Harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért. Amennyiben valóban létezik ilyen kizárási kezdeményezés, akkor az viccnek is durva és tökéletesen megmutatja, miért kell minden eszközzel elutasítani a készülő büntetőmechanizmust.

Ugyanazt akarják ugyanis csinálni majd Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem terveznek. Politikai okokból büntetnének

Néhány néppárti képviselőnek, a közelmúltban Deutsch a beharangozott jogállamisági eljárással kapcsolatosan kijelentése verte ki a biztosítékot. Ekkor azt nyilatkozta -

a Gestapo és az ÁVH is azt mondta, ami most a tervezett mechanizmussal kapcsolatban rendszeresen elhangzik: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója. Ám nagyon is jól emlékszünk arra, hogy a valóságban önkényes politikai döntések alapján bárkit, bármikor, bármiért meg lehetett büntetni.

Deutsch újabb politikai fenyegetésnek tartja a kizárási kezdeményezést, ami szerinte kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát.

A Magyar Nemzet visszaemlékezik a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője nyilatkozatára is, hogy a tavasszal épp Donald Tusk, a pártcsalád elnöke volt az, aki egyenesen lenácizta Orbán Viktort.

Az Európai Néppárt elnöke tehát durván és személyében támadhat valakit, lenácizhatja az egyik tagpárt elnökét, egy uniós ország miniszterelnökét? Amikor pedig határozottan tiltakoztunk a durva támadás ellen, többen még méltatlankodva nekünk is rontottak a frakcióban. Én sosem intéztem személyes támadást egyetlen párttársam ellen sem, egy tervezett eljárásrendet kritizáltam

– húzta alá a politikus.

Kijelentette:

Szomorú, ha az Európai Néppárton belül politikai retorzió fenyegethet, mert szabadon elmondod és határozottan képviseled az álláspontodat. Nehezen tudja elhessegetni az ember a gondolatot, hogy a kizárási kezdeményezés brüsszeli bosszú a jogállaminak mondott, tervezett büntető mechanizmus magyar elutasítása miatt.
Az EPP-frakcióban, amennyiben zöld jelzést kap a liberális szárny kezdeményezése, már december 9-én szavazhatnak Deutsch Tamás lehetséges kizárásáról.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.