2019. december 22., 12:18

Ki kell alakítani a külföldi orvosok befogadásának működőképes rendszerét

Szlovákiának sürgősen szüksége van egy működő rendszerre, amely befogadja a külföldi orvosokat, kezdve a nyelvoktatástól a szlovák egészségügyi rendszerbe való beilleszkedésükig, beleértve a szakmai gyakorlatot is. Ezt állítja Kozma Emilián, az  Orvosok Nemzetközi Szövetségének szlovákiai elnöke.

orvos.jpg

A szövetség rámutatott arra, hogy 2016 óta 65 külföldi orvos tett le vizsgákat, hogy orvosi praxist végezhessen Szlovákiában. 

A fogorvosi vizsgákat csupán 16 ember tette le. Noha a sikeres orvosok aránya ebben az évben magasabb volt, mint a múltban, 2019-ben csak 25 orvos vizsgázott le. A helyzet továbbra is aggasztó

– mondta Alena Kurotová, a szövetség tagja, majd rámutatott arra, hogy jelenleg több mint 3 ezer orvos hiányzik az országból. Ha semmi sem változik, akkor 2020-ban is orvoshiánnyal fog küzdeni Szlovákia. Megfelelő megoldásnak tartaná a három szlovák egyetem eljárásainak egységesítését, vagy a vizsga átadását csak az egyiküknek, ahogy ezt teszi a Károly Egyetem a Csehországban.

Az egyesület azt is kifogásolta, hogy állításuk szerint nincsenek tankönyvek a vizsgázók számára. Azt állítják, hogy az orvosi iskolák csak a vizsgák előtt teszik közzé az ajánlott tanulmányi irodalmat és az általános kérdéskörök listáját.

Emellett nagyon sok tankönyv van, és sok közülük csehül. A külföldről jövő orvosoknak nincs esélyük mindegyik áttanulmányozására.

 - tette hozzá Kurotová. Egy másik probléma az, hogy a vizsgák során az Orvostudományi Kar első évében olyan kérdéseket kapnak, amelyekre a praktizáló szlovák orvosok sem tudnak válaszolni.

A nemzetközi szövetség  szerint a sokéves tapasztalattal rendelkező orvosok szívesen mutatnák be valódi gyakorlati tudásukat és tapasztalataikat a kezdő medikusoknak szánt általános elméleti kérdések helyett.

Ez azt jelenti, hogy esettanulmányokkal foglalkoznának, vagy klinikai kérdésekre válaszolnának. Abszurdnak tűnik az a tudás bizonyítása olyan területeken, amelyeken nem praktizálnak, és nincs is szándékuk azt folytatni

- kommentálta.

A külföldi orvosok számára problémát okoznak a jogszabályokkal kapcsolatos kérdések megválaszolása.

A szlovák orvosi gyakorlat törvényei sokszor eltérnek a saját országukban alkalmazottól. A vizsgához pedig nincs összeállítva az alkalmazott törvények listája

- tette hozzá Mancheschr Burchanov orvos, tudván, hogy a pozitív változás egyelőre nagyon messze van.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.