2021. december 17., 12:12

Kétmillió embert kellene beoltani a harmadik adaggal. Ilyen tempó mellett ez hónapokig is eltarthat

Szlovákiában turbósebességre kellene kapcsolni annak érdekében, hogy az összes olyan embert, aki számára már aktuálissá vált az emlékeztető vakcina, beoltsák. Csupán a 60 pluszosok, vagyis a legveszélyeztetettebbek kategóriájából nagyjából 400 ezer embert kellene újraoltani.

koronavírus
Fotó: pixabay.com

Boris Johnson brit miniszterelnök nemrég bejlentette, azt szeretné, ha napi 1 millió vakcinát tudnának beadni. Mindezt annak érdekében, hogy a felnőtt lakosság még az év végéig hozzájusson a vakcinához.

Nem véletlenül nyilatkozott így, hiszen az eddigi ismeretek alapján éppen az emlékeztető oltás az, ami kulcsszerepet játszhat egy következő járványhullám erősségében. A britek pont a gyors átoltással akarják megelőzni azt, hogy tömegek kerüljenek kórházba, leterhelve az egészségügyi ellátórendszert.

A szlovák egészségügyi minisztérium is a tettek mezejére lépett, fél évről három hónapra csökkentette a harmadik oltás beadásának idejét a kétadagos vakcinák (AstraZeneca, Pfizer és Moderna) esetében és kettőre azok számára, akik egyadagos Janssen oltóanyagot kaptak. Ezen felül pedig oltásra hívó sms-t küld másfél millió embernek.

Ezekkel lépésekkel a tárcának az a szándéka, hogy a lehető leggyorsabban átoltsa a harmadik dózissal a szlovák populációt és ezzel minimalizálja a következő járványhullám következményeit, aminek csúcsát  A tudomány segít (Veda pomáha) kezdeményezés szóvivője, Richard Kollár matematikus január-február fordulójára jósolja.

Milyen tempóval kellene oltani, hogy mindenki, aki jogosult, megkaphassa az emlékeztető vakcinát?

Azzal, hogy a minisztérium bejelentette, már nem hat, hanem három hónap múlva ajánlja az újraoltást, az eredetileg saccolt 1,17 millió ember helyett most már 2,33 milliót kellene rövid időn belül beoltani.

Ha csak a 60 évnél idősebbeket nézzük, akkor a 686 ezer fő 832 ezerre ugrott fel. Közülük azonban elég sokan már túl vannak a harmadik dózison, hiszen ők még télen és tavasszal kapták meg az első két vakcinát, vagyis már bőven eltelt a fél év és őket szeptember végén már elkezdték újraoltani.

Tény viszont, hogy minden nappal csak emelkedik azok száma, akik jogosulttá válnak a harmadik dózisra.

A második adaggal, vagy az egyadagos vakcinával 2 557 133 ember van beoltva. Közülük 629 102-ren már megkapták az emlékeztető oltást.

Ha olyan célokat tűznénk ki, mint a britek, vagyis, hogy az év végéig átoltsuk az összes felnőttet, akkor napi 114 ezer és havi 800 ezer harmadik oltást kellene beadni.

Az eddigi maximum, amit a 21. naptári hétben, vagyis május végén értünk el: 250 883 adag/hét.

Ha nem oltanánk sem az első, sem a második adaggal, csak a harmadik dózisra koncentrálnánk, akkor is ez csak a kívánt mennyiség harmada lenne.

Előfordult az is, hogy amikor megnövekedett a második oltásra szorulók száma, akkor háttérbe szorult az első oltások adása. Ez a 24. és 25. héten volt látványos. Ha az oltási kapacitást 250 ezer fölé tudnánk emelni, akkor nem kéne visszafogni az első oltások számát sem.

Jelenleg napi 18 ezer harmadik dózist adunk be. Ezzel a tempóval az összes harmadik oltásra váró ember újraoltása több mint három hónapig tartana. A jó hír viszont az, hogy ez a tempó egyre gyorsul.

Legalább a 60 pluszosokat gyorsan újra kellene oltani

Ami a legsérülékenyebb korosztályt illeti, azok közül 833 ezer jogosult a harmadik oltásra, és 438-ren már meg is kapták. Ha év végig a maradékot is be szeretnénk oltani, akkor napi 23 ezer vakcinát kellene beadni. A jelenlegi tempó szerint viszont csak napi 12 ezren kapják meg az emlékeztető oltást ebből a korcsoportból.

Ha nem lesz változás a gyorsaságban, akkor 36 nap alatt sikerülhet elérni a célt. Éppen addigra, amikorra az omikronhullám tetőzését jelzik előre.

Ha a mai naptól fogva csakis az időseket oltanánk a harmadik adaggal, akkor sem lenne reális, hogy év végéig mindegyikük megkapja a vakcinát.  Az oltóközpontoknak szünet nélkül működniük kellene az ünnepek alatt is, ami gyakorlati, jogi és szervezési akadályok miatt igencsak nehezen lenne kivitelezhető.

Minden erőnk megfeszítésével nem elérhetetlen cél, hogy legalább ezt a korosztályt újraoltsuk még a következő járványhullám előtt. De a brit miniszterelnök által kitűzöttet, vagyis az egész felnőtt lakosság újraoltását, már egészen biztosan nem tudnánk elérni. Nem tudjuk növelni az oltóközpontok kapacitását, főleg az egészségügyi személyzet hiánya miatt.

És van itt még egy nagy probléma. Az idősek korcsoportjából még mindig nagyon sokan az első adag oltást sem vették fel.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.