2026. július 18., 09:54

Két menet is lesz ma Pozsonyban

Szombat délben Szivárvány Pride-ot tartanak Pozsony központjában, a Szabadság téren.

Pride Pozsony 2025
A felvétel a tavalyi rendezvényen készült
Fotó: TASR

Az LMBTQ+ közösség szlovákiai láthatóságát célzó rendezvény idei témája a bátorság. A 16. alkalommal megrendezett esemény szervezői a növekvő társadalmi feszültségre, az emberi jogok terén tapasztalható helyzet romlására, valamint a társadalmi szintű szolidaritás szükségességére kívánják felhívni a figyelmet.

Hangsúlyozni szeretnék továbbá a szabadság, az egyenlőség és a demokrácia jelentőségét, valamint teret kívánnak nyitni az LMBTQ+ emberek szlovákiai helyzetéről szóló diskurzusnak. „A jelenlegi társadalmi légkörben sok szlovákiai qeer ember számára bátorság kell ahhoz, hogy szabadon éljen, látható legyen, és nyíltan beszéljen az életéről. Ezért is választottuk a bátorságot az idei fesztivál témájául. Meg akarjuk mutatni, hogy részei vagyunk ennek az országnak, fontos számunkra a jövője, és nem megyünk el sehova” – nyilatkozta Lucia Horváthová, a Dúhový Pride Bratislava polgári társulás elnöke.

A szervezők szerint a szabadság és az egyenlőség nem vehető természetesnek. Felhívják a figyelmet az LMBTQ+ emberekkel szembeni egyre gyakoribb gyűlöletkeltő retorikára, a kisebbségi jogok korlátozására irányuló törekvésekre, valamint a sérülékeny csoportok politikai harci eszközként való felhasználására. Hangsúlyozzák, hogy a kisebbségek jogainak szűkítése kockázatot jelent a demokratikus elvekre és az egész társadalom jogaira nézve. A 12:00 órakor kezdődő és 21:00 óráig tartó rendezvény része lesz egy felvonulás, kulturális programok, valamint egy olyan zóna, ahol emberi jogi, ökológiai és oktatási szervezetek mutatkoznak be.

A biztonságra a rendőrség mellett egy magánbiztonsági szolgálat is ügyel. A szervezők a rendezvény hivatalos honlapján és közösségi oldalain biztonsági ajánlásokat is közzétettek.

A „Büszkék a családra” nemzeti felvonulás a házasság és a család jelentőségét hangsúlyozza

Szombat délután a pozsonyi Jakab téren (Jakubovo námestie) tartják meg a „Büszkék a családra” nemzeti felvonulás elnevezésű rendezvényt. A 14. alkalommal megszervezett esemény mottója: A házasság megvédi a gyermekeket. A résztvevők számára a felvonuláson kívül kísérőprogramokkal – szentmisével és pódiumbeszélgetéssel – is készültek.

A Büszkék a családra nemzeti felvonulás fő gondolata, hogy a gyermekeknek apára és anyára van szükségük, hogy a szülők szeretete pótolhatatlan számukra, és a családban senki sem helyettesítheti őket”

– nyilatkozta Anton Chromík szervező.

A program 12:30-kor szentmisével kezdődik a Kék templomban. Ezt követően 13:45-től a Jakab téren egy beszélgetést tartanak, amely a gyermekeket érő online veszélyek témájával foglalkozik. A gyűlés hivatalos programja 15:00 órakor veszi kezdetét a Jakab téren. Maga a főváros utcáin zajló felvonulás 15:35-kor indul. Az útvonal a Duna utcán és a Dosztojevszkij soron vezet keresztül, ahonnan a résztvevők visszatérnek a térre.

Az akció küldetése, hogy elterjessze Szlovákiában azt az örömöt, amelyet a család és a házasság adhat a gyermekeknek, valamint a házastársak egymásnak. Megmutatni, hogy a gyermekeknek nagyobb szükségük van az anya és az apa szeretetére, mint a tárgyakra vagy az anyagi biztonságra. Arra ösztönözni a szlovákiai embereket, hogy ne fosszák meg gyermekeiket a legértékesebbtől – a jelenlétüktől és a szülői szeretettől”

– fogalmaztak a szervezők. Meglátásuk szerint a család kivételes státuszt érdemel. „Semmi más nem ennyire egyedülálló, és semmilyen más baráti kapcsolat nem fogható az egy férfi és egy nő házasságán alapuló családhoz” – mutattak rá.

Megosztás
Címkék