2020. május 11., 15:20

Készül a települési reform, a községek összevonása

A választási kampány idején, a 2020. január 29-én közzétett jegyzetemben figyelmeztettem a liberális pártok választási programjában előrevetített közigazgatási reformra, azon belül a települések várható összevonására. Ott folytatom, ahol akkor abbahagytam. 

Farkas Iván

Ennek aktualitását az adja, hogy a kormányprogramba csupán két mondatból álló passzus került arról, hogy a kormány megvizsgálja a közigazgatás átalakításának lehetőségét, szükségességét és erre külön szakmai bizottságot állít fel. Ám a napokban kormányzati körökből kiszivárgott: a kormánypártok össze akarják vonni a közepes és kis községeket úgy, hogy csupán a 3 ezer lélekszámú és ennél nagyobb községek státusza maradna változatlan.

A folyamat szorgalmazója a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS), amelynek lobbistái a jobboldali, liberális pártok szakmai holdudvarához csatlakoztak még jóval a parlamenti választások előtt. Így azok sikere esetén várható volt, hogy a közigazgatási reform, azon belül a települések összevonása megvalósul. Erre figyelmeztettem a választások előtt. Ezen felül, az ÚMS szakmai csapatába azok is beékelődtek, akik a 2002–2004 között lezajlott közigazgatási reformért feleltek.

Abban az időben, a kormánykoalíció tagjaként, a széleskörű közigazgatási reform keretében az MKP-ban hozzájárultunk az óvodák és alapiskolák településekre, a középiskolák megyékre való átruházásához, a közös építésügyi hivatalok létrehozásához – ezeket nemsokára a mai kormány megszünteti, alaposan megnehezítve ezzel a polgárok hozzáférhetőségét az ilyen jellegű szolgáltatásokhoz – a pénzügyi decentralizációhoz és a járási hivatalok ágazati, regionális állami hivatalokra való felosztásához. Sőt, e súlyos reformlépések közepette számos olyan módosítást javasoltunk, amelyek a regionális államigazgatást, a községek, ezen belül a kistelepülések javára születtek meg. Azonban a folyamat utolsó fázisában megvalósuló kommunális reformhoz, a települések összevonásához nem járultunk hozzá. Ebből hatalmas konfliktus lett, ám látni kell, ha az MKP azt akkor jóváhagyja, 15 éve csupán 300 vagy 600 önkormányzat lenne Szlovákiában.

Minimális megtakarítást elérve, ám a községi hivatalok és a helyi szolgáltatások elérhetőségét jelentősen megnehezítve a polgárok, a vállalkozók és a gazdák számára. Nekünk köszönhetik a polgárok, a polgármesterek, az önkormányzatok, hogy az akkori, skandináv minta alapján előkészített neoliberális települési reform, amely a helyi önkormányzatok akár 90 százalékának megszűnését okozta volna, nem valósult meg. 

Nekünk köszönheti több, mint kétezer község lakossága, hogy településük máig él és virul. Önállóan, függetlenül hozhat döntéseket. Nem másoktól függ, nem máshol döntik el, mi történjen a községben, mi valósuljon meg és milyen legyen a fejlődés iránya. A települések önállósága számunkra, az MKP-ban alapvetés volt akkor is és ma is az. Az önkormányzatiság programunk egyik alappillére.

Nagyjából ugyanaz a szakmai csapat, vagy hasonló, mint az akkori, ma nem tudjuk milyen mértékű összevonást készít elő. Csupán annyi szivárgott ki, hogy a 3 ezer és a feletti lélekszámú települések státusza marad változatlan. A többieket összevonnák, ami Szlovákia 2.927 településéből 2.540 települést érintene. Sőt, a járvány okozta gazdasági válságra reagálva, a helyi és a megyei önkormányzatok adóbevételeinek rendszerét is megreformálják. A 2022-ben esedékes önkormányzati választás már valószínűleg az új struktúrában valósulna meg.

Nem igazán jó hírek ezek a déli járások polgárai és önkormányzatai számára, hiszen délen zömében kistelepülések találhatók, amelyeket a települési reform súlyosan érintene. Kistérségi megállapodások hiányában meg nem értést, akár helyi konfliktusokat, ellenállást okozhatna. Minimális megtakarítás elérését ugyan lehetővé tenné, ám a községi hivatalok és a helyi szolgáltatások elérhetőségét jelentősen megnehezítené a polgárok, a vállalkozók és a gazdák számára. Emellett a déli régiókban található kisebb ttelepülések szerkezetének számos előnye van: kulturális, hagyományőrző, muzeális, etnográfiai, településszerkezeti értékeket hordoz magában. Nagy kár lenne tönkre tenni.

Farkas Iván, az MKP ügyvivő testületének tagja

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.