Kereszténydemokraták: A kormány most már törődhetne a polgárokkal is, nem csak önmagával
Az idő előtti választásokat is támogatni fogja a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), ha a kormány végre nem jelentkezik egy használható, az emberek megsegítését célzó tervezettel - derül ki a parlamenten kívüli KDH mai rendkívüli ülésének nyilatkozatából.

Milan Majerský, a KDH elnöke kijelentette: a mozgalom mindig tiszteletben tartotta a választási eredményeket. „Ezért mindeddig építő kritikával járultunk hozzá az ország jobb irányítását célzó javaslatokhoz. Mára azonban úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció nemcsak megosztott, és nem tudja, hogyan kell együtt kormányozni, de emellett
– hangsúlyozta.
Kijelentette: A kormány felhagyhatna a csakis önmagával foglalkozással.
„Szlovákia nagy kihívásokkal néz szembe egy nehéznek ígérkező tél előtt,
Ehhez pedig sem a kormányon belüli folyamatos viszály, sem a hatalom megszerzésének lehetőségét maguk előtt látók végnélküli populizmusa nem járul hozzá“ - mutatott rá Majerský.