Kaliňák-ügy: A parlamenten kívüli pártok a bizonyítékok szükségességére hívják fel a figyelmet
A parlamenten kívüli pártok is reagáltak Robert Kaliňák, egykori belügyminiszter őrizetbevételére.

A KDH elnöke, Milan Majerský szerint
egy ország akkor működhet tisztességesen, ha a szabályok mindenkire egységesen vonatkoznak.
Majerský hozzátette, hagyni kell a bűnüldözési szerveket szabadon végezni a munkájukat. Azt is kijelentette, hogy az esetet teljesen ki kell vizsgálni.
Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia európai parlamenti képviselője szerint mindig is sejteni lehetett, hogy
Ficóék állnak az ország igazságának az elrablása mögött.
Hozzátette, korábban még nem állt kellő bizonyíték a hatóságok rendelkezésére.
A SNS azonban felszólítja a bűnüldözési szerveket, hogy ne legyenek kitéve politikai nyomásnak. A nemzetiek azt kifogásolják, hogy
a vádlottakat először fogva tartják ahelyett, hogy kihallgatnák őket.
Az SNS álláspontja szerint ez egy politikai ügy, a kormány a saját embereivel pedig kivételezik.
- nyilatkozta az SNS.
A Szövetség párt részéről Rigó Konrád elmondta, két év után Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása volt a jéghegy csúcsa, de az előtt is voltak olyan kétes ügyek, amelyek intő jelként figyelmeztették a szlovákiai társadalmat. Ilyen volt például a vietnamiak elrablásának az ügye.