Jövő héten kezdődik Kočnerék tárgyalása a szlovák legfelsőbb bíróságon
A Markíza-váltók ügyében indított bírósági eljárás első fokon idén februárban ért véget. Akkor a két vádlottat, Marian Kočnert és Pavol Ruskót 19-19 évre ítélte a bíróság. Mindkét vádlott fellebbezett az ítélet ellen, ügyüket most a legfelsőbb bíróság tárgyalja.
A Pavol Farkaš, Alena Šišková és Martina Zeleňáková alkotta bírói tanács jövő hét keddre, illetve szerdára tűzte ki a tárgyalás időpontját. Eredetileg még novemberre tűzték ki az első tárgyalási napot, de azt, az aktuális járványügyi helyzet miatt kénytelenek voltak elhalasztani.
A 19 évre ítélt Marian Kočner első fokon még tízezer eurós pénzbüntetést is kapott, az ítélethirdetéskor azonban sem ő, sem Rusko nem voltak jelen.
Az első fokon eljáró bírói tanács elnöke, Emil Klemanič februárban úgy fogalmazott, a Threema-applikáción keresztül zajlott beszélgetések, illetve Peter Tóth egykori titkosszolga vallomása alaposan hozzájárult ahhoz, hogy bűnösnek találták a két vádlottat.A büntetés megállapításakor a váltókért kért magas összeget is figyelembe vették, még úgy is, hogy a tévét tulajdonképpen nem érte anyagi kár, hiszen a váltókat sosem váltották be.