2022. augusztus 18., 16:43

Jelentősen emelkedik az egészségügyi nővérek bére

Erről Igor Matovič pénzügyminiszter beszélt Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján csütörtökön.

nővér
Fotó: TASR

A csütörtök délután négyre beharangozott sajtótájékoztatón eredetileg Eduard Heger kormányfő is megjelent volna, ám a sajtó képviselőit végül a pénzügyi és az egészségügyi tárca képviselője tájékoztatta.

A nemzetgazdasági átlagra emelik az egészségügyi nővérek alapfizetését, és bevezetik a ledolgozott évek számától függő bérpótlékot. Főszabály szerint legkevesebb húsz százalékos pótlékra, s ezen felül minden ledolgozott év után egy százalékos emeléssel számolhatnak. Példaként elhangzott, hogy egy húsz éves gyakorlattal rendelkező nővér összességében 46 százalékkal fog többet kapni, mint jelenleg.

Jövőre ezen felül minden egészségügyi dolgozó 6,88 százalékos béremelésben részesül.

A sajtótájékoztatót megelőzően a szakmai szervezetek és a pártok is reagáltak a pénzügyminiszter csütörtökön hajnalban a Facebook-on közzétett bejegyzésére, amelyben felvetette az egészségügyi nővérek béremelését.

Az orvosokkal való tárgyalásoknak pénteken (augusztus 19.) kellene folytatódniuk – erősítette meg Peter Visolajský, az Orvosok Szakszervezetének vezetője a TASR-nek. A szakszervezetnek nyolc követelése van. A nővérek béremelésével ezek közül a második teljesülne.

A nővérek béremelésével Richard Raši volt egészségügyi miniszter és a parlamenten kívüli Hlas-SD párt alelnöke is egyetért. Ugyanakkor figyelmeztetett: más egészségügyi dolgozóknak is magasabb fizetésre lenne szükségük. Azzal kapcsolatban, hogy a nővérek nem fenyegetőznek felmondásokkal, azt mondta, hogy ők rögtön felmondtak. „Nem fenyegetőztek felmondásokkal, rögtön ott hagyták az egészségügyet, amint ez a kovid után, a veszélyhelyzet beszüntetésével lehetővé vált. És nem több tíz, hanem több száz alkalmazottról van szó, talán több ezerről” – állapította meg.

A Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) a sajtótájékoztatót megelőzően úgy nyilatkozott:

Erősen bízunk benne, hogy a béremelés megtörténik. De amíg ez nincs rögzítve, egyelőre nincs miért ujjongani”

– közölte Iveta Lazorová, a Szlovák Nővérkamara elnöke a közösségi oldalán.

Ismét bírálta, hogy nem hívták meg őket az egészségügyi alkalmazottak béremeléséről szóló tárgyalásokra. Ugyanakkor rámutatott: Eduard Heger (OĽANO) kormányfőnek és Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszternek egy átfogó anyagot adtak le, amely elemzést és béremelési javaslatot is tartalmazott. A nővéreket Monika Kavecká, a nővérszakszervezet vezetője képviselte a tárgyalásokon, aki az OĽANO parlamenti képviselője is egyben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.