Javul a járványhelyzet Szlovákiában
Javul a járványhelyzet Szlovákiában, csökken a naponta azonosított fertőzöttek száma.

A mentőket is kevesebbszer riasztják, a kórházi ápolásra szorulók száma azonban enyhén emelkedik - tájékoztatott szerdán, a kormányülést követően Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője.
Naponta átlagosan 17 400 fertőzöttet regisztrálnak.
Jelenleg több mint 2700 beteget kezelnek kórházban.
Kevesebb mint száz páciens szorul gépi lélegeztetésre.
- közölte Mišík, és hozzátette, ezek a mutatók teszik lehetővé, hogy enyhítésekről beszéljünk.
Mišík úgy becsülte, hogy
az omikron variáns terjedésének erősödésének idején valamivel több mint egymillió ember esett át a COVID-19 betegségen, vagy fertőződött meg a vírussal.
A járvány lecsengésekor várhatóan még ugyanennyien fertőződnek meg – mondta a szakember.
A fertőzöttek számának csökkenése országszerte megfigyelhető - mondta.
- tette hozzá Matej Mišík.
Minden korcsoportban jelentősen csökken a fertőzöttek száma, kivéve a 60 év felettieket.
- zárta a szakember, hozzátéve, hogy a helyzet ebben a korcsoportban is stabilizálódik.
Az előző hetekhez képest kevesebb riasztást kapnak a mentősök is, három megyében már csökkenő tendencia figyelhető meg ezen a téren is.