2020. március 8., 16:31

Itt az Összefogás 14 "magyar pontja" az új kormány programjába

A Magyar Közösségi Összefogás pénteki közgyűlésén határozatban erősítette meg az Összefogás által aláírt választási szerződésben foglalt vállalásokat.

Az utóbbi napokban egyesek vitákat szeretnének gerjeszteni a választási szövetségbe tömörült pártok között, akkor, amikor az egységre kellene törekednünk. Ezért akartuk, hogy a mozgalom legfelsőbb szerve határozatban erősítse meg: teljes mértékben tartjuk magunkat a szerződésben rögzítettekhez.

A választási támogatást úgy fogjuk elosztani, ahogy arról novemberben szerződtünk partnereinkkel”

– fejtette ki Mózes Szabolcs, az Összefogás újraválasztott elnöke.

A mozgalom közgyűlésén megvitatták azt a 14 pontot is, amit a most formálódó koalíciós pártoknak küldenek. Ezek a pártok a kampány során többször is deklarálták, hogy a magyarságot is képviselni szeretnék. Amennyiben ezt komolyan gondolják, a 14 pontot beemelhetik az új kabinet programjába.
A magyarság megmaradását és Dél-Szlovákia fejlesztését szolgáló 14 pont az új kormány programjába:
  • Kisebbségi törvény elfogadása
  • A törvény által garantált közszolgálati műsoridő biztosítása - az STV hozzon létre magyar adót, az RTVS-en a magyar nyelvű műsorok sugárzása legyen 24 órás.
  • A tévéadók esetében a feliratozási kötelezettséget töröljék el
  • Az állampolgársági törvény módosítása – a kettős állampolgárság engedélyezése, a 2010-es változtatás előtti állapot visszaállítása
  • Az alkotmány preambulumának megváltoztatása - "Mi, Szlovákia polgárai…" a "Mi, a szlovák nemzet…" kifejezés helyett
  • Az R7-es, az R2-es és R3-as gyorsforgalmi utak építésének folytatása, a déli városok elkerülő útjainak megépítése
  • A déli vonatközlekedés fejlesztése és a gömöri személyvonatok visszaállítása
  • Az új kormány biztosítson anyagi eszközöket a Lex Csallóköz követelményei alapján az érintett régió számára, leginkább a csatornahálózat és víztisztítók építésére és korszerűsítésére, a szennyező hulladéklerakatok és a régi környezeti terhek ártalmatlanítására
  • A Beneš-dekrétumok kollektív bűnösségről szóló alkotmányellenes rendelkezései miatti szimbolikus bocsánatkérés a németekkel és zsidókkal szemben korábban gyakorolt bocsánatkérések mintájára
  • A vizuális kétnyelvűség elősegítése és a regionális hivatalos magyar nyelv bevezetése a magyarok által lakott területeken
  • A szlovák nyelv idegen nyelvi oktatási módszerekkel történő tanítása
  • A déli régiók egészségügyi hálózatának hatékony fejlesztése, a rendelőintézetek és ügyeletek megtartása, a déli egészségügyi létesítmények bezárásának felülvizsgálata
  • A járási rendszer átalakítása a történelmi régiók szerint, a járás legszélső pontja és a járási székhely között ne legyen 50 km-t meghaladó távolság, modern ügyfélközpontok a déli járásközpontokba
  • Állami idősotthonok építése délen és keleten
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!