Ideiglenesen zárva lesz a bellegszencsei termálfürdő
A bellegszencsei (Podhájska) termálfürdő csütörtökön a nyilvánosság számára zárva lesz.

A rendőrség a Forrás (Prameň) nevezetű akció miatt helyszínel a fürdő területén.
A bűnüldözési osztály emberei már szerda estétől a helyszínen vannak.
Michal Slivka, a rendőrfőkapitányság szóvivője elmondta, hogy más rendőri és szakértői osztagokkal együtt bizonyítékokat gyűjtenek, mivel környezetkárosítás történt.
A vizsgálatot a termálvíz illegális szivattyúzása és helytelen felhasználása miatt kellett elvégezni. Ez mellett a termálvíz a földekre és a patakba való kiengedése súlyos környezeti károkat okozhat.
Az eset nem újszerű, ugyanis tíz éve a szomszédos Hull (Hul) község polgármestere, František Golha rámutatott arra, hogy a termálvíz kibocsátása a Liszkapatakba, amely más községeken keresztül is folyik, törvényellenes.
A polgármester elmondása szerint a víz a környezetet szennyezi, és a sós tengervíz összetételű termálvíz rontja az ökoszisztémát.
A polgármester szavait a geológusok is megerősítették, akik szerint a termálvíz nem újul meg, ezért a felhasznált vizet kötelesek visszavezetni.
A víz visszavezetése érdekében körülbelül 35 évvel ezelőtt furat épült, de ezt az illetékesek nem használták. Bellegszencse akkori polgármestere, Vladimír Bakoš azt állította, hogy a termálfürdő higiéniai okokból nem tudja újra felhasználni a vizet.
Golha elmondta, hogy a patak ezzel ki van téve a szennyezésnek, az emberek pedig ezzel a vízzel öntözik a saját kertjeiket.
A rendőrség elmondta, hogy a fürdő területe addig lesz zárva, amíg az illetékesek nem végeztek a vizsgálattal, ez azonban minden bizonnyal a mai napon lezárul.