Hogyan tovább, magyar jobboldal?
Története egyik legmélyebb válságát éli a Fidesz az április 12-i választási vereség óta. Orbán Viktor pártja 1990-et követően öt ciklust töltött a hatalomban, de súlyos fiaskók is érték, amelyekből a Fidesznek sikerült talpra állnia. A Tisza tavaszi kétharmados győzelme után azonban a korábbi kormánypárt az ellenzéki létben láthatóan nem talál kapaszkodókat, a Fidesz háza táján akut válságjelenségek mutatkoznak..
Története során a Fidesz közössége 2026 előtt a legkilátástalanabb helyzetben az 1994-es országgyűlési választások után érezhette magát. A párt 1993 kora nyarán még vezette a közvélemény-kutatásokat, onnan sikerült a parlamenti küszöb közelébe zuhannia az MSZP–SZDSZ koalíció sikerét hozó 1994-es választásokra.
A Fidesz már a voksolás előtt a politika senkiföldjére került, miután nem tartott az akkori média szinte egészének támogatását élvező balliberálisokkal.
Ebből a reménytelennek látszó helyzetből is volt azonban kiút, a korábbi centrista, liberális Fidesz jobbközépre húzódott, és az 1998-as választásokra egyesítette a széthullott polgári konzervatív szavazótábort. Ez a stratégia alapozta meg Orbán Viktor első kormányzati ciklusát 1998 és 2002 között.
A Fidesz 2002-ben orrhosszal maradt alul az MSZP–SZDSZ szövetséggel szemben, Orbán Viktor elsöprő lendületű országjárása a vesztes első fordulót követően, kis híján megfordította az eredményt. A Fidesz mögötti politikai közösség a fájó kudarcot közösségépítésbe fordította át, ekkor alakultak meg a polgári körök, és vált a magyar társadalomba mélyen beágyazott párttá a Fidesz.
A 2006-os elhibázott kampány és a gyurcsányi marketingpolitika gátlástalansága újabb választási fiaskóval járt, és az ismételt vereség komoly válságba taszította a pártot. A 2006-os forró őszt követően csak a következő év tavaszára sikerült konszolidálnia a Fideszt a 2010-ben már kétharmaddal győztes Orbán Viktornak.
2010-ben Gyurcsány ámokfutása és a katasztrofális balliberális kormányzás következtében szinte ölébe hullott a Fidesznek az alkotmányos felhatalmazás – vagyis a 2006-os gödörből is volt kiút.
A Fidesz idén áprilisban tizenhat év után került ismét ellenzéki szerepbe, a kihívója ráadásul soha korábban nem látott választási részvétel mellett példátlanul nagy mandátumtöbbséget ért el az Országgyűlésben.
A Fidesz április 12-e után a parlamenti pozícióját tekintve egy csapásra súlytalan, erőtlen párttá vált. Hiába szerzett a Fidesz–KDNP pártszövetség közel 2,5 millió voksot, az egyéni választókerületekben, amely korábban a Fidesz hazai pályájának számított, tarolni tudott a politikailag rendkívül heterogén tábort egyetlen Orbán-ellenes népfronttá tömörítő Tisza.
A kialakult parlamenti erőviszonyok ellenére azonban a Fidesz támogatottsága a választásokon nem omlott össze – a párt ugyan 2022-höz képest bő félmillió választót veszített, de a 2,2 millió belföldi szavazó a 2002-es, 2006-os és a 2014-es választásokhoz mérhető szavazótömeget jelent. Vagyis szó sincs az 1994-es voksolással összemérhető bezuhanásról, vagy az MSZP 2010-es bukásához mérhető visszaesésről. Summa summarum, ha csak a számokat nézzük, a Fidesznek lenne mire támaszkodva visszakapaszkodni a pártverseny élére a soron következő választásokig.
A számokon túl azonban a lélektani helyzet jelenleg nem kedvez a Fidesznek. 2002-ben a mozgalomépítés, 2006-ban a gyurcsányi hazugságbeszédet követő tüntetések lendületben tartották a Fidesz táborát, ezzel szemben az idei vereséget követően a párt érzékelhetően egyre mélyebb válságba sodródik, amely együtt jár az áprilisban még a Fideszre szavazó választók elbizonytalanodásával és gyorsuló eróziójával. A Fidesz az elmúlt hónapokat folyamatosan védekező pozícióban töltötte, erejéből legfeljebb reakciókra futotta, nem talált eszközöket a Magyar Péter által diktált éles konfrontáción alapuló marketingpolitikára, hiányoztak a saját kezdeményezések, amelyek új lendületet adhatnának a pártnak.
Júniusban ugyan megtörtént a tisztújítás, Orbán Viktor megőrizte a pártelnöki széket, de a korábbi kormányfő a szociális oldalán tett néhány megszólalását leszámítva gyakorlatilag teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Orbán az április 12-i vereséget követő első interjújában a Fidesz mozgalmi jellegének megerősítését helyezte kilátásba, ennek azonban semmilyen jele nem mutatkozik.
Igaz, a volt kormányfő az őszi évadra tervezi a Fidesz restartját, de az új kormány megalakulása óta a filmhíradó gyorsaságával pörögtek az események a magyar politikában. A passzivitás eközben a partvonalra szorította a legnagyobb ellenzéki pártot, amelynek a szavazóiért az áprilisi választást követően szintén országgyűlési frakciót alakító Mi Hazánk is bejelentkezett.
A Fidesz fokozódó válságát jelzi, hogy az elmúlt napokban a párt korábbi meghatározó arcai léptek hátra, vagy egyenesen távoztak a politikai ringből. Mindenképpen érzékeny veszteség a Fidesznek Gulyás Gergely lemondása a frakcióvezetői pozícióról, ahogy Szijjártó Péter távozása is, aki a parlamenti padsorokat hátrahagyva az üzleti világban folytatja a jövőjét.
Újabban a korábban szinte katonás fegyelmű kommunikáció is meg-megbicsaklik, gondoljuk arra a gyorsan megcáfolt bejelentésre, hogy Orbán Viktor a foci-vb ideje alatt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel. A visszalépések és a párt kommunikációjának látványos akadozása azt a benyomást erősíti, hogy a Fidesz törött kormánykerékkel, tehetetlenül sodródik.
Ezt erősítette az elmúlt hét legnagyobb figyelmet kiváltó politikai csatája, a 17. Alaptörvény-módosítás, amely személyre szabott jogalkotással távolította el hivatalából Sulyok Tamás köztársasági elnököt. Miközben a Fidesz a Tisza alkotmánymódosítása kapcsán a jogállamiság végéről beszélt, a párt részéről meglehetősen erőtlen tiltakozásra futotta, amely a Fidesz hívei körében tovább fokozta az apátiát és a bizonytalanságot.
2006-tól eltérően idén a közhangulat sem fordult szembe a választásokon győztes párttal, és ugyan a Tisza mézeshetei is biztosan elmúlnak, de jelen állás szerint az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a jelenlegi kormánypártról lemorzsolódó választók a Fideszben látnák meg az alternatívát. Jelenleg sokkal inkább a Fidesz belső kohéziójának további meggyengülése vetíthető előre, a pártból kiszakadó új szerveződések létrejöttét sem lehet kizárni.
Ferencz Orsolya korábbi űrbiztos már a választási fiaskót követően súlyos kritikával illette a pártvezetést, a múlt héten pedig gyakorlatilag egy új párt megalakításának szükségességét vetette fel, amely a polgári, jobbközép szavazókat célozná meg.
Kérdéses persze, ha Ferencz Orsolya valóban pártütésre szánja el magát, az ismertebb arcok közül csatlakozik-e hozzá valaki. A kezdeményezés jövőjét nehéz megjósolni, de biztosan intő példa a Fidesz számára, ahogyan a baloldal atomizálódott szervezetileg 2010 után.
A Fidesz jövője szempontjából az igazi kérdés az, megállítható-e még az erózió, vagy az 1990-es rendszerváltó parlament utolsó pártja is néhány éven belül jelentéktelenné válik. Az elmúlt harminc évben a magyar közélet meghatározó alakja Orbán Viktor volt, a riválisok kormányon és ellenzékben mindig hozzá képest szabták meg a politikájukat. Az április 12-i választás azonban súlyos sebet ejtett Orbán Viktor korábban kikezdhetetlen vezetői tekintélyén, a Fidesz politikai közössége leginkább emiatt találta magát a 22-es csapdájában.
A Fidesz háza táján jelenleg nem mutatkozik olyan politikus, aki képes lenne Orbán Viktor örökébe lépni. Az ellenzékbe szorult párt ráadásul láthatóan súlyos káderhiánnyal küzd, az előző ciklusok politikai küzdelmeiben elhasználódott csúcspolitikusokat nem lehet varázsütésre hasonló minőségű cserékkel váltani.
Márpedig a Tisza alkotmánymódosításai, a lex Orbán és a képviselői mandátum visszamenőlegesen 12 évben korlátozása radikális személycserékre kényszeríti a 2030-as választásokra új csapattal felálló jobboldalt.
A Fidesz elbukta az áprilisi választást és elveszítette a választást követő hónapokat. A párt számára jelenleg az a tét, ha szeretné megőrizni az esélyét, hogy 2030-ban a Tisza váltópártja legyen, akkor a következő hetekben irányt kell szabnia a magyar jobboldalnak. Ebben az irányadásban Orbán Viktornak még mindig kulcsszerepe lesz, először néhány napon belül Tusványoson, majd október 23-án.
A volt kormányfő pályafutásában az idei ősz vízválasztó lehet, elválik, képesnek bizonyul-e ismét fellelkesíteni a vert hadakat. A különbség a korábbi választási fiaskókat követő újjáépítésekhez képest az lesz, ha a Fidesz restartja ismét eredménnyel jár, annak babérjait már nem Orbán Viktor fogja learatni.
Egyúttal a volt kormányfő politikai teljesítményének a fokmérője leginkább az lesz, megtalálja-e azt a politikai vezetőt, aki még győzelemre viheti a magyar jobboldalt 2030-ban.
Megjelent a Magyar7 2026/30.számában.
