2021. november 10., 17:23
Frissítve: 17:32

Heger: Ha a ma elfogadott szigorítások nem használnak, újabbakat vezetünk be!

A súlyos járványhelyzetre való tekintettel szokatlanul hosszú sajtótájékoztatón számolt be Eduard Heger kormányfő a frissen elfogadott intézkedésekről. Rajta kívül Mária Kolíková igazságügyi és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter volt jelen. 

eduard heger
Fotó: TASR/AP

Heger röviden ismertette a legfontosabb járványügyi változásokat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány szerdai ülésén jóváhagyta a koalíciós tanács azon javaslatát, mely lehetőséget adnak a munkáltatóknak, hogy oltási igazolványt vagy negatív tesztet kérjenek alkalmazottaiktól. A frissen elfogadott törvénymódosítás értelmében, ha az alkalmazott nem hajlandó teszteltetni vagy beoltatni magát, a munkáltató fizetetlen szabadságra küldheti. A kormány által elfogadott javaslatban az áll, nem zárható ki ugyanakkor, hogy az érintett felek másképpen egyeznek meg, a megállapodás eredménye lehet bérkompenzáció vagy szabadságolás is. Nem csak a munkáltatók, de a vendéglátóhelyek tulajdonosai és a tömegrendezvények szervezői is törvény által meghatározott joggal kérhetnék vendégeiktől a COVID-passokat. Sőt, amennyiben az illető nem tud vagy nem hajlandó felmutatni a negatív tesztet, esetleg OTP-igazolványt, a szervezőknek jogában áll majd kivezettetnie a renitenst. Heger ígéretével ellentétben a kormány ma nem tárgyalt a lokális veszélyhelyzet kihirdetésének lehetőségéről. Hogy erre mikor kerülhet sor, nem tudni.

A kormányfő kiemelte, ha a ma elfogadott rendelkezések nem érnek célt, nem sikerül javítani a járványmutatókon, a kabinet kész a mostaniaknál jóval szigorúbb intézkedéseket bevezetni. 

Teljesen feleslegesen halnak meg emberek

- jelentette ki a miniszterelnök - pusztán azért, mert sokan nem hajlandóak beoltatni magukat. 

Mária Kolíková igazságügyi miniszter beszélt a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek és a tömegrendezvények szervezőinek kibővített jogairól. A tárcavezető elmondta, nem csak a COVID-igazolványt, de személyit is kérhetnek majd vendégeiktől. 

Kiderült az is, hogy a kormány javaslatairól már pénteken szavazhat a parlament, a rendelkezések még aznap érvénybe is lépnének. Hogy mely fekete járásokban tennék lehetővé a munkáltatók számára a tesztelést, arról hétfőn döntenének.

A miniszterelnök kihangsúlyozta, aki teheti, oltassa be magát, hogy megőrizhessük normális életünket. Sajnos a miniszterelnök sem árult el semmi konkrétumot azzal kapcsolatban, ki állja majd a munkahelyi tesztelés költségeit. Úgy fogalmazott, a teher nem kizárólag a munkáltatókra hárul majd, részleteke a következő napokra ígért.

A kormányfő arra kérte az embereket, támogassák az egészségügyi dolgozók és politikusok munkáját!

A kormányfő elmondta, akárhány szakemberrel beszél, mind attól tartanak, a kórházi ellátás teljes összeomlása fenyeget, ha nem sikerül időben megfékezni vagy legalább lassítani a járvány terjedését. Még mindig több mint hétszázezer 50 évnél idősebb szlovák állampolgár nincs beoltva. Ez óriási kockázatot jelent, mondta Heger. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter kiemelte, mivel az állampolgárok nem tartják be a COVID-automata intézkedéseit, így elképzelhető, hogy újabb szigorításokra lesz szükség. A miniszter hozzátette, hetente 200 ember hal meg koronavírusban, a helyzet kritikus, fegyelemre és együttműködésre van szükség.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!