2021. november 27., 17:02

Heger: Dubček a bátorságnak és a reménységnek volt a szimbóluma

Eduard Heger szlovák kormányfő szerint Alexander Dubček a bátorság, az emberség és a jobb idők reményének a szimbóluma volt.

Alexander Dubček
Fotó: TASR

Ma van Alexander Dubček 100-ik születésnapjának az évfordulója. A kerek évforduló alkalmából a kormányfő,

Eduard Heger megkoszorúzta Alexander Dubček mellszobrát, amely a szlovák parlament előtt áll.

A kormányfő egyúttal mindenkit arra biztatott, hogy egységesen kell felvenni a harcot a járványküzdelemmel szemben.

A reformtörekvéseivel belépett a szlovák történelembe, de főként a demokratizálódással vált híressé a világon. A prágai tavasz legfelsőbb képviselőjeként azzal keltette fel az emberek reményét, hogy a demokratikus elveknek ajtót nyitott

 – fogalmazott a kormányfő.

Heger szerint sokat köszönhetünk Alexander Dubčeknek,

hiszen bevezette a sajtószabadságot, az utazási lehetőségeket, és elintézte a politikai foglyok szabadon engedését.

A szlovák kormányfő úgy gondolja, személyisége szlovák történelembe is bekerült, és világszerte ismertté vált azzal a törekvésével, hogy a demokrácia elemeit bevezesse az akkori rendszer diktatúrájába.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a jobb idők reményére minden generáció vágyakozik. Felhívta a figyelmet a jelenlegi járványhelyzetre is. Szerinte Szlovákia történelme egyértelműen azt mutatja, hogy

ha mindenki egységesen összefog, akkor sikerül mindent véghez vinni.

Biztos vagyok benne, hogy ez ma is így van. Ezért ma, Dubček születésének századik évfordulója alkalmából, bátorságot és ihletet kell merítenünk, hogy megnyerjük a koronavírus elleni harcot

– fogalmazott Heger.

Dubček születésének 100-ik évfordulójáról a parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) a parlament alelnöke, Juraj Blanár (Smer-SD) és más képviselők is megemlékeztek.

Az államfő, Zuzana Čaputová  is így tett. Elmondása szerint Dubček azokhoz a történelmi személyiségekhez tartozik, akik túlszárnyalták szerepüket.

Együttműködött azon célok elérésében, amelyek Szlovákiát ma demokratikus állammá teszik, és amelyeket kezdetben még ő is elképzelhetetlennek tartott

– tette közzé a közösségi oldalán.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!