2021. szeptember 15., 07:49

Heger: A jogállamért folytatott küzdelem a csúcsára ért, legyőzzük a maffiát

A jogállamért folytatott küzdelem a csúcsára ért Szlovákiában – közölte Eduard Heger (OĽANO) kormányfő az országban zajló aktuális helyzettel kapcsolatban. Bár szerinte kemény küzdelemről van szó, a polgárokat arról biztosította, hogy kormánya nem adja fel a harcot. A közösségi oldalán közzétett videóban továbbá azt üzente, hogy győzelmet aratnak a maffia és a korrupció felett.

Eduard Heger miniszterelnök losonci látogatásán
Fotó: Alexandra Pivková/FB
12 év alatt egy olyan szervezett csoport alakult ki és erősödött meg, amely számára a rendőrség, az ügyészség és a bíróság csak eszköz a büntetlenségük biztosításához. Mi fokozatosan megfosztjuk a pozícióiktól ezeket az embereket. A törvényesség kormánya elleni ellenállás azonban erősödik

– mondta Heger.

A kormányfő szerint olyan emberek megfélemlítésének és megfenyegetésének vagyunk a tanúi, akik számára az igazság a legfontosabb. Azzal, hogy a bűnüldöző szervek szabad kezet kaptak, a kormányfő szerint a tisztességes rendőröket, ügyészeket és bírókat támogatják, vagyis nem azokat, akik visszaélnek a hatáskörükkel, mivel félnek az igazságtól.

Azok mellett maradunk, akik nehéz körülmények között küzdenek az igazságért. Legyőzzük a maffiát és a korrupciót

– hangsúlyozta Heger.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.