2020. március 5., 11:21
Frissítve: 19:11

Hármas vagy négyes koalíció alakul? Matovič Kiskával tárgyal a kormányalakításról

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke csütörtök délelőtt ismét találkozott Andrej Kiskával, a Za ľudí párt elnökével, hogy a kormányalakításról tárgyaljanak. Arról, hogy Kiska pártja belép-e a koalícióba, délután fog szavazni a Za ľudí elnöksége. Zuzana Čaputová államfő szerdán (március 4.) Matovičot bízta meg a kormányalakítással.

Fotó: TASR
Bízom benne, hogy csatlakoznak. Ha úgy döntenek, hogy ellenzékben maradnak Kotlebával és Ficóval, mi akkor is létrehozzuk a kormányt”

– jelentette ki Matovič a csütörtöki találkozó előtt.

Hozzátette:

az SaS, a Sme rodina és az OĽaNO lényegében már megegyeztek.

Matovič megjegyezte, hogy a Za ľudí jobb választási eredménnyel számolt, de csak azok a számok mérvadóak, amelyeket a választások napján sikerül kiharcolniuk az egyes pártoknak.

Rámutatott:

a Za ľudí választói a közösségi hálóra írt hozzászólásaikban amellett kardoskodnak, hogy Kiska pártja lépjen be a koalícióba.

A csütörtöki találkozón részt vesznek Veronika Remišová, a Za ľudí alelnöke, valamint Eduard Heger és Jaroslav Naď, az OĽaNO képviselői is. Remišová arra a kérdésre, vajon igényt tartana-e a külügyminiszteri posztra, azt válaszolta, hogy a kormánypozíciók elosztásáról még nem tárgyaltak.

Hozzátette:

a Za ľudí párton belül szó sincs pozícióharcokról. Elmondása szerint a Za ľudí kifogásai részben Szlovákia külpolitikai irányultságával kapcsolatosak.

„Ha meg akarjuk tisztítani Szlovákiát a maffiától, akkor a minisztériumokban nincs helyük olyanoknak, akik a Smer-SD szponzorainak dolgoztak” – fűzte hozzá.

Miután a Za ľudí elnöksége döntött, a koalícióra lépést még jóvá kell hagynia az OĽaNO és a Sme rodina elnökségének is. Ezt követően állhatnak össze a tárgyaló bizottságok.

Amennyiben Kiska a koalíció mellett dönt, Matovič szerint már csütörtökön találkozhat a négy pártvezető.

Kiska korábban kijelentette:

szakmailag és erkölcsileg is hiteles kormányt szeretne.

Hozzátette: a Sme rodina párttal kapcsolatban kétségei vannak.

Matovič azt javasolta, hogy hozzanak létre egy oknyomozó újságírást támogató alapot, amely biztosítaná a közpénzek felhasználásának objektív ellenőrzését.

Megosztás
Címkék