2021. március 29., 19:17

Halott-e a V4? Így gondolkodnak a szlovák külügyi szakértők a Visegrádi Együttműködésről

Halott-e a V4? Ezzel a címmel rendezett online konferenciát a Szlovák Külpolitikai Társaság (Slovak Foreign Policy Association) hétfőn este. A félórásra szabott "játékidő" alatt nagy mélységekre nem lehetett számítani, mindenesetre érdekes volt látni, miként képzelik el a nyugatos szlovák értelmiségiek a szövetség jövőjét.

Fotó: TASR/AP
A V4-ek miniszterelnökei (itt még Matovič) és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egy februári tanácskozáson.

Kicsit talán furcsa húzás, de a szervezet tulajdonképpen saját igazgatóját, Tomáš Strážayt interjúvolta meg. Strážay hosszú évek óta foglalkozik a V4-ek politikájával, egyike a Think Visegred V4-es "think thank platform" alapítóinak (a szervezetben magyar részről a Külügyi És Külgazdasági Intézet érdekelt), tehát nem nevezhető az együttműködés kifejezett ellenségének. 

Az 1993-ban alakult SFPA saját meghatározása szerint "fizikai és jogi személyek" önkéntes társulása, mindenki előtt nyitott külpolitikai érdeklődésű szervezet. Az SPFA is tagja a Think Visegrad platformnak, de szorosan együttműködik a német szociáldemokratákhoz (SDP) közel álló Friedrich Ebert alapítvánnyal.

A moderátor a konferencia címében megpendített témát azzal vezette fel, hogy az elmúlt években több alkalommal is negatív színben tűnhetett fel a szövetség a nyugati véleményformálók és politikusok körében, előbb a menekültválság, majd néhány hónappal ezelőtt a helyreállítási alap és a jogállamisági kérdés vitájában.

konferencia
Fotó: Facebook

Mi az, ami működik a V4-es együttműködésben?

Strážay szerint az uniós és NATO-integráció a V4-es együttműködés egyik legfontosabb eredménye. Azt várni azonban, hogy a V4-es országok mindenben egyet értenek majd, nem csak hiú ábránd, de felesleges is. Az elmúlt harminc évben az ellentétek ellenére is kialakult egy bevett, rugalmas működési elv, egy megfelelő modus vivendi, amely biztosítja a szervezet életképességét és működését, még véleménykülönbség esetén is. 

Ma is megéri Szlovákiának a V4-es tagság? Van hozzáadott értéke a szervezetnek?

Igen, egyértelműen van, de Strážay szerint érdemes megkülönböztetni egymástól a gyakorlati együttműködéseket, programokat és a közös, politikai koordinációt. A szakember szerint például különösen hasznos Szlovákiának, ha az EU-s döntéshozatal előtt a tagok tudják, hányadán állnak egymással a szervezetben. 

Visegrád nem egy blokk, soha nem is volt az. Nem is lesz. (...) Éppen ez az egyik előnye.

Infrastruktúra, energetika és biztonságpolitika, ezekben a szektorokban van a szervezet legnagyobb potenciálja, amely részben mind a mai napig kiaknázatlan. Ezért is kell elkülöníteni egymástól a politikai szintet és a gyakorlati együttműködést. 

A migránsválság a V4 belső kohézióját is megváltoztatta. A kormányfők egymást használták fel saját belpolitikai tőkéjük gyarapítására, míg korábban a V4 inkább a külügyminiszterek terepe volt. 

Fontos ugyanakkor kihangsúlyozni Strážay szerint, hogy, amennyiben a politikai szinten megszűnik a közös munka, akkor a fent felsorolt szektorokban jól működő együttműködés sem húzza sokáig. Ugyanakkor éppen a politikai koordináció teszi lehetővé ezeket a regionális együttműködéseket, az előbbi nélkül az utóbbinak nincs is értelme. 

A bizalom kérdése különösen fontos a tagállamok között, arra lehet építeni, az teszi lehetővé, hogy a felek tárgyalásos úton oldják meg a felmerülő konfliktusokat. 

A baj az, ha ezek a problémák nem kerülnek feltárásra - mondta a szakember. 

Kellenek-e előre definiált értékek a V4-en belül? Szükség van-e V4-es intézményekre?

A V4-ek alapító nyilatkozata világosan megjelöli ezeket az alapvető értékeket (európai integráció, demokrácia, stb.), más kérdés, hogy az egyes tagállamok mennyiben térnek el ettől a jövőben. Nem biztos, hogy az intézményi háttér létrehozása előnyökkel járna, kialakulna ugyanis egy olyan rivalizálás, amely meggyengítené a szervezetet, kiélezné az ellentéteket olyan kérdésekben, amelyekkel kapcsolatban a tagállamok ellentétes álláspontot foglalnak el (az előadó Grúzia problémáját említette).  Az imént magasztalt rugalmasság éppen ennek az intézményhiánynak köszönhető, Strážay szerint 

pont ez szavatolhatja a szervezet hosszútávú jövőjét!

A V4 és a szlovák-magyar konfliktusok

A moderátor úgy fogalmazott, a konfliktus ugyan kevesebb, de még mindig akad néhány, például "a tavaly ünnepelt trianoni évforduló", vagy Szijjártó Péter néhány héttel ezelőtti látogatása. Segíti-e ezek megoldását a V4 - tette fel a kérdést. 

2006 és 2010 között egyértelműen erősebb volt az ellenségeskedés - jelentette ki Strážay, ez a gyakorlati együttműködésre is igen markánsan rányomta a bélyegét. 

Ha közös eredményeket és előnyöket keresnek a tagállamok, akkor nyilván azokra a területekre kell koncentrálni, ahol ezek az eredmények elérhetőek. Szlovákia és Magyarország az elmúlt években ugyan eredményesen működött együtt, de a kínos kérdéseket a szőnyeg alá söpörték. Strážay azt mondja, idők kérdése csak, mikor bukkannak fel újra, szerinte ennek egyik példája volt Szijjártó látogatása, amely tulajdonképpen egy példája csak, tünete a meglévő ellentéteknek. Amennyiben az ilyen példák száma megszaporodik, felszínre törhetnek komolyabb konfliktusok is. 

Van-e a V4-es együttműködésnek alternatívája? Talán a slavkovi hármak?

"A regionális együttműködés nem szépségverseny, nem választhatunk kedvencet" - közölte Strážay. A V4 persze nem exkluzív együttműködés, egyik együttműködést az egyik, egy másikat a másik területen lehet eredményesen kihasználni. Rövidlátó lépés lenne a V4-eket mellőzni, de, ha máshol kínálkozik lehetőség, őrültség lenne nem kihasználni. Az együttműködéseknek nem kell exkluzívnak lennie.

Sem alulértékelni, sem túlértékelni nem szabad a V4-es együttműködést.

- jelentette ki kincstári pragmatizmussal Strážay.

Várható-e Szlovákiától, hogy a későbbiekben keményebb álláspontot képvisel majd a migrációs politikában?

Szlovákiának az az egyik nagy problémája, hogy nincs olyan együttműködés a térségben - sem a visegrádi, sem a slavkovi nem ilyen - amelyik egyformán integrált országokat tartalmazna. Szlovákiának ezért folyamatosan egyensúlyoznia kell. A migrációs kvóták esetén korábban egyértelmű volt az ország álláspontja, nem ellenezhette élesen a kvótákat, de a közeljövőben ez változhat, kizárni nem lehet.

Korai még kiállítani a halotti bizonyítványt. 

- közölte Strážay a szűkre szabott időkeret miatt kissé felületesre sikerült beszélgetés végén. 

A teljes beszélgetés ITT tekinthető meg.

Megosztás
Címkék