Čaputová kiírja az előrehozott választásról a népszavazást
Zuzana Čaputová államfő kiírja az előrehozott választásokról szóló népszavazást, legalább egy kérdéssel.

Hogy a népszavazáson két kérdést tesznek-e fel, az Alkotmánybíróságtól fog függeni, az államfő ugyanis ezzel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul, hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.
Azt a kérdést, amely a választási ciklus lerövidítéséről szól – akár népszavazás útján, akár parlamenti határozattal –, és az előrehozott választások kiírását érinti, biztosan felteszik a népszavazáson. Az államfő szerint ez összhangban van az alkotmánnyal, ugyanakkor kétségei vannak a második kérdéssel kapcsolatban, amely a kormány lemondásáról szól.
– mondta. Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a népszavazásra javasolt kérdés rendben van, akkor a népszavazáson mindkét kérdést felteszik. Az államfő emlékeztetett: az alkotmánybíróság korábban azt közölte, hogy nem lehet népszavazással, sem más, Alkotmányban nem szereplő módon leállítani egy hatósági szerv megbízatási idejét.
„Ezt nem lehet ilyen módon lerövidíteni, mert az alkotmányban ez nincs benne” – magyarázta. Véleménye szerint az Alkotmánybíróság eme kijelentése nemcsak a parlamentre, hanem a hatósági szervekre is vonatkozik, vagyis a kormányt is érintheti. A kormány lemondásáról szóló vitatott kérdés nem jelent automatikusan előrehozott választásokat.
– jegyezte meg az államfő.
Čaputová megállapította: elegendő aláírás gyűlt össze, 381 960, és ezzel szerinte teljesült a népszavazás kiírásának feltétele.
Az államfő szerint október 29-ére, azaz az önkormányzati választások időpontjára már nem lehet kiírni a népszavazást. Függetlenül attól, hogy alkotmánybírósághoz fordul-e az egyik kérdéssel vagy sem, ezt az időpontot már lekésték.
„Ha a petíciós bizottság ki akarta használni az önkormányzati választások időpontját a népszavazásra, a petíciót jóval előbb le kellett volna adnia” – mondta Čaputová hozzátéve, ha végül csak egy kérdéssel írhatja ki a népszavazást, akkor az annak az ügyetlenségéből fakad, aki az első számú kérdést megfogalmazta.