2020. június 26., 15:26

Gyimesi sajtótájékoztatót tartott a Beneš-dekrétumokról

Sokak vagyonát elkobozták, mert őseik magyar vagy német nemzetiségűek voltak – mutatott rá Gyimesi György, az OĽaNO mozgalom parlamenti képviselője a pénteki sajtótájákoztatóján, mondván, hogy meg kell találni a megoldást.

Juraj Gyimesi
Fotó: TASR
a dekrétumok és a vele összefüggésben az 1945-ben hozott törvényerejű rendeletek a mai napig érvényben vannak. A hétköznapi emberek vagyonát csak azért konfiskálhatják el, mert magyar vagy német nemzetiségűek voltak az őseik

 - nyilatkozta Gyimesi.

Gyimesi úgy véli, hogy ez nem felel meg az európai jogszabályoknak, sem a Szlovák Köztársaság által 2004-ben aláírt csatlakozási szerződésnek az Európai Unióval (EU), ahol vállalta, hogy nem alkalmazza a kollektív bűn elvét.

Példaként felhozta a bártfai esetet, ahol az Állami Erdővállalat 2009-ben elvett 36 hektár erdőt egy magyar állampolgártól, mivel az őse magyar nemzetiségű volt, és az erdőt 1946-ban konfiskálni kellett volna. Májusban, ebben az esetben adott igazat a tulajdonvesztést elszenvedő polgárnak az Európai Bíróság.

Gyimesi megemlítette a D4/R7 autópálya alatti telkek kivásárlását is, ahol a Nemzeti Autópálya Társaság két éve nem hajlandó egyes esetekben kivásárolni a telkeket, miközben azokon már az építmény a kolaudációra vár. Ezekben az esetekben is a dekrétumok alapján szeretnék kisajátítani a telkeket. A károsultak ügyvédje szerint a megoldás az lenne, ha végre a kompetens felek leülnének a tulajdonosokkal és minden egyes esetben megvizsgálnák a tulajdonjog tisztaságát.

Gyimesi rámutatott arra, hogy az igazságügyi, közlekedési és a mezőgazdasági minisztériumokat be kell vonni a megoldási folyamatba.

Ugyanakkor, elmondása szerint, módosítani kell a jogszabályokat, hogy a polgárok ne veszíthessék el vagyonukat. Az ügyek visszamenőleges megoldása szempontjából azonban hajlik arra a véleményre, hogy Beneš rendeletei nem helyezhetőek hatályon kívül. Politikai megállapodás alapján azonban elnézést kérhetnének a károsultaktól, vagy esetleg kártérítésben részesülhetnének azok, akiknek vagyonát elkobozták.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.