2026. szeptember 27., 20:20

Gubík László: Fico emelte a tétet

A Magyar Szövetség elnöke Robert Fico kormányfő az előrehozott választások lehetőségét felvető kijelentésére reagált.

gubík
Fotó: Csáky Mátyás
"A kormányfő készen áll, akár egy januári időközi választás árán is, véget vetni a Danko-Taraba szönöszös “Človeče, nezlob se!” játéknak. Legalább is ezt lengette be ma a politikai hírcsatornákon, emelve a tétet, nem hagyva magát zsarolni régi vagy épp újabb csoportocskák által. A maga módján teljesen igaza van, sőt, általában sikerül is ilyen helyzetekben kiskorúsítani nagyra nőtt étvágyú partnereit, megmutatva nekik, hogy ő sokkal többet látott már ezen a pályán bárki másnál" - hangsúlyozta a közösségi hálón közzétett bejegyzésében Gubík László.
A pártelnök hozzátette,
befolyásolni nem tudjuk a koalíciós kamikazet, ahogy megmenteni vagy megdönteni sem a kormányt önmaga helyett. Egy dologra viszont mindenek felett oda kell figyelnünk, éspedig október 24. után permanens kampány indul, lett légyen a következő parlamenti választás akár ‘27 januárjában, akár szeptemberében. Itt az ideje tehát világosság tenni ország/világ előtt, mit tud kínálni és mit képes megakadályozni egy visszatérő magyar érdekképviselet, és mi fenyeget, ha ez a visszatérés elmarad.
Gubík "a teljesség igénye nélkül" felvetette, "az uniós források maradnak Pozsonyban és a minisztériumoknál, vagy lengyel mintára sokkal nagyobb részük kerül a megyékhez, ez által az elhanyagolt régiókhoz is? Az iskolahálózatot nélkülünk optimalizálják, vagy figyelembe veszik a magyar oktatás sajátosságait? A földalapnál folytatódnak a lopások a kollektív bűnösség leple alatt, vagy feltárjuk a turpisságot, és egyszer s mindenkorra rendezzük a Beneš-traumát is? Nyelvünk megmarad megtűrt kulturális jelenségnek, vagy a törvény erejénél fogva végre regionálisan hivatalos státuszt nyer el?" 
 
A pártelnök hozzátette, "a sort hosszasan folytathatnám, de egyelőre fókuszáljunk a helyi és megyei megmérettetésre. Október után viszont csak azok maradnak talpon, akik készen állnak, és tulajdonképpen egyetlen kérdés marad: mi készen állunk-e, hogy megvédjük és jogi garanciát adjunk annak, ami a miénk, vagy átadjuk a döntést másnak?"
Megosztás
Címkék