2020. március 26., 14:15

Gröhling: el kell fogadni az online oktatási rendszert

Branislav Gröhling szerint az iskolaügyet nem lesz könnyű megreformálni, főleg a koronavírus-járvány idején, mert csak most fog megmutatkozni igazán, a pedagógusok mennyire tudnak kreatívan oktatni. Az új oktatásügyi miniszter Denník N-nek adott interjújából szemléztünk.

Fotó: TASR

A gyerekeket nem szabad túlterhelni, ugyanakkor nagyon sok pedagógus nem tanítja meg a gyerekeket az önálló gondolkodásra. Gröhling szerint ez az időszak elsősorban arra lesz hasznos, hogy a gyerekek megtanuljanak önállóan dolgozni. A főiskolások és egyetemisták már elsajátították az egyéni tanulás alapjait, de az alapiskolások és középiskolások számára ez nagy kihívás lesz.

Azt nem tudom, hogy ez az időszak meddig fog tartani, de elképzelhetőnek tartom, hogy csak ősszel térünk vissza a régi kerékvágásba, addig mindenkinek el kell sajátítania az új rendszert“.

Gröhling szerint van esély arra, hogy az iskolaév még a nyár előtt le legyen zárva, de fel kell készülni az online oktatás hosszú távú bevezetésére is. Az iskolaügyi minisztérium ehhez minden segítséget megad, szakmai weboldalak segítségével szeretnék segíteni a pedagógusok és a diákok munkáját, illetve a köztévében az oktatási műsorok sugárzása is nagy segítséget nyújthat, elsősorban az alacsonyabb évfolyamok számára.

Az írásbeli érettségiket eltörölték, de az iskolaügyi miniszter mindenkit biztosított arról, hogy a szóbeli érettségiket valamilyen formában megtartják.

A szakember fontosnak tartja az iskolarendszer megreformálását. Elmondása szerint az előző kormány sok pénzt pazarolt el, a pénzek gyakran nem oda kerültek, ahová szánták őket. Az új pénzügyminiszterrel, Eduard Hegerrel jó kapcsolatot ápol Gröhling, így bízik abban, hogy a jövőben eredményesen működik majd együtt a két tárca.

A tárcavezetp leszögezte, csapatát sok jó szakember erősíti majd, az államtitkárok választása is szakmai alapon történt. Ivan Husárnak az lesz a feladata, hogy a fiatalokban ösztönözze a sportolás iránti szeretetet, Filip Mónika pedig a finanszírozási reformban segít, illetve a nemzetiségi oktatás hatékonyabb kidolgozásában is oroszlánszerepet vállal majd. A tárcavezető elmondta, nem szereti a központosítást, ezért igyekszik minél több szakemberrel együtt dolgozni. Az oktatásügyi bizottság tagja lesz Richard Vašečka is (OľaNO), aki nem éppen liberálisan gondolkodik az oktatás módszertanáról.

A Vašečka úrral való együttműködésünk teljesen korrekt. A választások előtt többször is egyeztettünk, és nem voltak nagy különbségek, sőt a legtöbb szakmai kérdésben konszenzusra jutottunk. Az iskolaügy csak úgy működhet hatékonyan, ha liberális és konzervatív elemek is megjelennek benne.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.